Nem a Prince of Persia alkotóján múlik az új rész

  • Írta: Shifty
  • 2019. június 28.
  • Hír
Link másolása
A Barcelonában tartott Gamelab rendezvény vendége volt Jordan Mechner, aki épp a közel 30 évvel ezelőtt készült első Prince of Persia fejlesztéséről írt könyvét mutatja be. A bemutató után a rajongók is kérdezhettek tőle.

Az egyik jelenlévő rajongó pedig arra volt kíváncsi, hogy miután mostanában rengeteg klasszikus játék éli újra reneszánszát, Mechner is szívesen látná-e a Prince of Persia visszatérését. A sorozat megálmodója először azt hitte, hogy a kérdező egy remasterre gondol, így először csak annyit válaszolt, hogy ismét nagyon szívesen játszana a régi epizódokkal.

A kérdező gyorsan pontosította a kérdését, miszerint ő egy teljesen új epizódról beszélt. Mechner itt is egyértelmű választ adott, és elmondta, hogy igen, nagyon szeretne részt venni egy új Prince of Persia fejlesztésében, de jelenleg ez nem rajta múlik.

A Ubisoft annak ellenére hanyagolja a sorozatot, hogy a rajongók már évek óta könyörögnek a francia kiadónak egy újabb epizódért, és ugyanez a helyzet Sam Fisher visszatérésével is. A cég COO-ja, Serge Hascoet nemrég úgy nyilatkozott, hogy a kiadó nem feledkezett meg ezekről a játékokról, de a jelenleg futó projektjeik komoly erőforrásokat emésztenek fel.

5.
5.
Heldengeist
#4: Ezen én is felrántottam a szemöldököm, pedig elvileg csak egy szűk évvel fiatalabb nálam. Valószínűleg akkortájt kezdett el játszani és a korábbi részek teljesen kimaradtak. Mondjuk a 3D-vel én sem játszottam.

Ami a hírt illeti, én nem hiszek abban, hogy a mai Ubisoft le tudna, pontosabban hajlandó volna olyan játékot készíteni, mint a SoT trilógia vagy a 2008-as reboot. Most hogy ezt is visszahozzák és csináljanak belőle egy teljesen open world szalon-RPG-t, mint a többi játékukból, akkor inkább ne csináljanak semmit.

Az utóbb idők rebootjai 100-ból 99 alkalommal nem tartják tiszteletben az eredeti játék/sorozat szellemiségét és szinte az egyetlen kapcsolat a névazonosság, hogy az eredeti hírnevét felhasználva eladjanak valamit egy olyan közönségnek, akit amúgy nem is érdekel az egész, akinek meg van történelme a címmel, az csalódik. Így szerintem semmi értelme.

Az Ubiban legalább van annyi tisztesség, hogy többnyire inkább új IP-ket hoznak be ahelyett, hogy felmelegítenék a régieket. Nem mintha ettől alkalomadtán ne sikerülne félrekezelni egy-egy régebbi sorozatukat.
4.
4.
Gorrister
#2: Amiről te beszélsz az nem az eredeti trilógia hanem a The Sands of Time sorozat.

3.
3.
toriell
Most eszembe jutott a warrior bol valo pár ikonikus zene .. stand alone ...:DD
2.
2.
n_csacsi
Előbb legyenek remastered részek, utána jöjjön egy új rész...személy szerint inkább vinném újra végig az eredeti trilógiát, mintsem egyből egy új résszel játsszak...a Warrior Within még mindig tud libabőrt előidézni a kezeimen, amilyen atmoszférája van, a Two Thrones-t pedig a története miatt szerettem nagyon és jó lenne megint a sötét lánccal püfölni az ellent :D
1.
1.
robinnho6
Ugyan minek?! Jöjjön inkább egy 22-dik Far cry meg egy Assassins creed mivel ebben az évben még nem volt Assassins creed. Meg hát ebbe a sorba fog beállni valószínűleg a Ghost recon is.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...