HWSW: Véget érhet a Huawei kálváriája

  • Írta: Shifty
  • 2019. július 1.
  • Biznisz
Link másolása
Donald Trump a G20-on arról beszélt, az USA visszavonja a cégre májusban kirótt szankciókat - ami a kínai vállalat mellett az amerikai chipgyártóknak és persze a Google-nek is jó hír.

Fellélegezhet a Huawei, a kínai óriás hamarosan újra üzletelhet az egyesült államokbeli vállalatokkal, így egyebek mellett a Google Android rendszerét és ökoszisztémáját is megőrizheti okostelefonjain. Az USA elnöki rendeletének értelmében, idén májusban érvénybe lépett tiltás eltörlését Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke a G20 csúcstalálkozón jelentette be Oszakában, igaz, a feloldás pontos feltételei egyelőre nem tisztázottak. Ahogy Trump fogalmazott, a szankciók feloldása a "súlyos nemzetbiztonsági problémát nem hordozó" termékekre vonatkozik, ebbe az első értesülések szerint az okostelefonos üzletágat érintő hardver- és szoftverkomponensek is beletartoznak. A Huawei egyelőre nem adott hivatalos nyilatkozatot az ügyben.

Az amerikai cégek Huawei-jel való együttműködésének korlátozása a Kínával folytatott gazdasági hidegháború egyik legkomolyabb eleme volt az elmúlt hetekben - noha az nem csak a kínai feleknek volt fájdalmas, hiszen a Huawei rengeteg pénzt hagyott ott amerikai vállalatoknál. A gyártó tavaly csak az Intel, Qualcomm és Micron chipjeire mintegy 11 milliárd dollárt költött el. De mások mellett a Broadcomot is fájdalmasan érintette a lépés, a cég néhány hete arról beszélt, idei éves árbevételét már most 2 milliárd dollárral rövidítették meg a Huawei ellen hozott intézkedések.

Ha érdekelnek a további részletek, fusd át a HWSW teljes cikkét!

6.
6.
shatterhand
#5: Honorom van de ezek után inkább keresek mást. Azt nem érdekel mit fejleszt, mennyire lesz jobb.
Külön OP meg aztán pláne. 2szer is befurodtem ilyen uj OP-vel. Szar vagy sem az android, annyira elterjedt,hogy inkább tutira megyek emiatt.
5.
5.
PS4jacksony
Ha van esze a Huawinek Ettől függetlenül kifejleszt egy saját operációs rendszert biztos ami biztos
2.
2.
Ooorky
Annyit elértek, hogy a részben kínai állami tulajdonban levő Foxconn még jobban szétszórja a gyártait (pl. Nintendo gyár is áttelepül Vietnámba a pletykák szerint).
Huawei eddig is részben Kenyában gyártotta a mobiljait, ha kell az egész céget átpakolják.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...