Humble Monthlyban a Kingdom Come: Deliverance

  • Írta: sirdani
  • 2019. július 7.
  • Akció
Link másolása
Melyhez kapásból hozzácsapják még a Surviving Marsot is, szóval a júliusi után az augusztusi ajánlat is meglehetősen vonzónak ígérkezik. Ráadásul időközben még egy konzolos akciót is találhatunk a Humble Bundle oldalán.

A múlt havi csomag Hellblade: Senua’s Sacrifice-ja után sem adja alább a Humble Bundle csapata, az augusztusi akcióból ezúttal ismét két játékot villantották fel a rajt során, melyeket a hónap végén további címek követnek majd.

Az első új játék a Warhorse Studios által fejlesztett, Kingdom Come: Deliverance címet viselő belső nézetű középkori RPG, melyben egy eposzi kalandot élhetünk át a Német-római Császárság idejében. Főhősünkkel bosszút állhatunk Zsigmond király zsarnok zsoldosain, ám a küzdelem hevében hamar rádöbbenünk, hogy nem csak családunk, hanem az egész Cseh Királyság jövője a tét.

Második játékként a Haemimont Games túlélős, bázisépítős, felfedezős alkotását kapjuk, vagyis a Surviving Marsot, mely során a vörös bolygón próbálhatunk meg egy életképes kolóniát felállítani. Az augusztus 2-ig elérhető ajánlat a határidő lejárta után természetesen ezúttal is további játékokkal egészül ki, melyekről szokás szerint nem rántották le előre a leplet.

Ha pedig már a Humble Bundle oldalán járunk, akkor érdemes megemlíteni az Indie PlayStation Rebundle 2019-et is, melyben ezúttal a remek ajánlatokkal elkényeztetett PC-s játékosok mellett a PlayStation 4-tulajdonosokra is gondoltak. Így egyetlen dollárért cserébe beszerezhetjük a Sony konzoljára a Grim Fandango Remasteredet, a Bard’s Tale: Remastered and Resnarkledet, valamint az Inner Space-t. Ha viszont némileg jobban a zsebünkbe nyúlunk, akkor többek közt olyan játékokat is megkaparinthatunk, mint a Layers of Fear, a The Talos Principle, vagy a Killing Floor 2.

132.
132.
Ooorky
Csak irigyek vagytok mert ti nem tudtok így bizniszelni!

Én is saját ház, család, hamarosan autó, nulla hitellel döglődök, pedig új játékok helyett vehetnék bundle-kat 5 év késéssel és akkor sikeres üzletember lehetnék, aki kioktat másokat hogyan költsék a pénzüket.
129.
129.
adamsfamily
#102: Nem mindenki teheti meg,hogy teljes áron játékot vegyen és az ilyen Humble Bundle akciók,pont ezt a réteget célozták meg.
Én se igazán szoktam teljes áron játékot venni.Az egyetlen játék amit előrendeltem a Forza Horizon 4 Ultimate volt,na az a játék le is szoktatott az előrendelgetésről az early access-t olyan jól ki tudtam élvezni,hogy 2 hónapig nem működött a Horizon Live.
Szerintem ha valaki akciósan vesz meg valamit még mindig jobb,mintha torrentről szedte volna,mert legalább valamennyivel megtámogatta a projektet.
127.
127.
Keczanm
Sziasztok! Soha nem vettem meg ilyen csomagot, plane nem PS-re. Magyar fiokkal is aktivalni tudnam a letolteseket vagy magyarral nem megy? Koszi! :)
126.
126.
Extol
Jól sikerült történelem vizsga alkalmával leptem meg magam ezzel a gameval tavaly, tetszetős, szeretek a bozótosokban meg a susnyásban gázolni. Habár azt hallottam hogy a legújabb Patch-el elrontották az egészet, megnézem majd ha lesz időm h működik-e
125.
125.
FrankBlack
Mindegy, nem az első eset, hogy így járok. Sok tag volt itt, akik rengeteg jó dolgokat is írtak, aztán egy bann, és minden komment eltűnik, azok a jók dolgot is, amiket írtak. Ezt sajnálom :(
123.
123.
FrankBlack
#121: Köszönöm a választ, ez valószínű, de én már láttam olyat nem egyszer, hogy megmarad a komment, csak legfeljebb felh. név helyére az van írva, hogy „törölt felhasználó”
121.
121.
Max3000
#118: Gondolom mikor valakit kidobnak,automatikusan megszűnik létezni minden kommentje.Profilt szüntetnek meg,amihez tartoztak a kommentek.
120.
120.
Darksiders84
#118: Nagyon egymásra hangolódtak egész hétvégén csak egymással foglalkoztak és olyan szinten kikezték egymást persze tegnap pihi volt a modiknak és hagyták ennyire elmérgesedni a helyzetüket amiket olvasva hihetetlen módon tudják egymást ismeretlenül félig ismerten gyűlőlni.
119.
119.
FrankBlack
Bezzeg, akiket igazán kéne, azokat nem bannoljátok…
118.
118.
FrankBlack
Hé srácok, én nem tudom mi volt itt, mert az ilyen vitákra nem vesztegetem az időmet, de hova lett Kindzsal összes hozzászólása?

Lehet, hogy itt, vagy máshol talán mondott olyat, amiért egy modi úgy gondolta, hogy bannolja, de miért kellett az összes hozzászólását törölni? Baszki sokszor tök jó, és hasznos dolgokat mondott, épp vissza akartam keresni az egyik ilyen jó ajánlását valamivel kapcsolatban egy topikban, de látom minden hozzászólása eltűnt, amit valaha írt. Ezt most miért kellett?
117.
117.
Ooorky
#115: Hoarding mögött mindig valami psychés ok van...

https://en.m.wikipedia.org/wiki/Compulsive_hoarding
112.
112.
Ooorky
#109: Számolj már el néha tízig mielőtt kommentelsz B+
Persze ökörködünk itt, meg szívjuk egymás vérét, de amit te művelsz már qva szánalmas lenni.

Itt nem a bundle-zés meg a game pass-ozás a probléma, hanem TE magad, akkor is ilyen lenne veled a közösség ha day 1 vennél PS játékokat...
111.
111.
Perseus84
#109: kimoderált üzenet
106.
106.
godach
#104: Értem és tiszteletben tartom amit leírtál. Remélem az életben Te több figyelmet fogsz kapni, mint amennyit te szánsz másra. Tiszta szívből remélem, hogy nem fogsz családot, céget alapítani és csak reménykedni tudok benne, hogy soha nem lesznek sorsok vagy életek a kezedben. Semmilyen hatalom. Ki tudnám fejteni bővebben, de szerintem felesleges. Kicsit csalódott vagyok mert ennél értelmesebb gyereknek gondoltalak, de hát én is tévedhetek. GoDach kiszáll.
105.
105.
PiszkosFred
#100: > az a brigád aki már ezer éve megkapta a játékért a pénz mikor meghjelent a játék.

Ne keverd ossze a studio melosainak havi beret es a studio beveteleivel, mert nagyon ostoba felreertesekre adhat okot!
104.
104.
crytek
#102: "hogy az akciós, bundle játékok vásárlása nem fog neked folytatást hozni."

Nehéz felfogni igaz? Sokkolóan nehéz lehet ahogy látom.

NEM ÉRDEKEL MIVEL ,KIVEL, KIKKEL MI LESZ. ÉN NEM AZÉRT SZERZEK BE JÁTÉKOT ,HOGY ITT A GK-ON TE VAGY A TÖBBI GYŰLÖLKÖDŐ JÓL ÉREZZE MAGÁT ÉS NEM IS AZÉRT ,HOGY BÁRKI A KIADÓTÓL ÉS A FEJLESZTŐCSOPORTBÓL JÓL ÉREZZE MAGÁT. ATTÓL ,HOGY EGY GAME BUKÁS LESZ A KIADÓ SZÉPEN SAJÁT MAGÁT OKOLHATJA AMIÉRT EGY RAKÁS SZART CSINÁL. ILYENKOR SZÉPEN LEÉPÍT ÉS KIRÚGJA A NÉPET. DE ŐK A JÁTÉK FEJLESZTÉSÉÉRT RÉG KAPTAK PÉNZ MIVEL ÉVEKIG INGYEN NINCS AZ A FEJLESZTŐ AKI DOLGOZIK NEKED.

Direkt nagybetűvel írtam hátha leesik hogy engem nem érdekel a háttér én magamnak veszem a játékaimat és ezzel semmihez nem akarok hozzájárulni.

Crysis meg csakis a Crytek gyökérségének köszönheti hogy eltűnt a süllyesztőben. Simán lehetett volna belőle egy PC exklúziv fasza fps sorozat, de nekik el kellett baszni
103.
103.
Ps fanboy
#100: Azért ezt a részét te is hülyén látod. Ahhoz, hogy egy játék megjelenhessen, ahhoz kiadók is kellenek. Az meg tök mindegy, hogy ezek a kiadók tízezer dolláros öltönyben, meg luxus verdával járnak. Ha kiadó nincs, játék sincsen.
102.
102.
godach
#96: Még mindig nem érted, mi a baja itt mindenkinek?
Nincs azzal gond, hogy te bundleba vásárolsz. Ennyi pénzed van rá. Kész.
Én örülök annak, hogy most jól szórakozik valaki a Detroittal. Nekem teljes áron lett meg (kaptam) de akiktől, azok nem sajnálják mástól. Kifizetjük sok játéknál a teljes árat. Ezért maradnak fenn a cégek, ezért készülhet folytatás azokból a játékokból, amik örömet szereztek nekünk és ezért fogjuk a következő résznél is kifizetni a teljes árat.
Majd, amikor a kiadónak megvan a bevétel, elkezd akciózni. Ha nincs, akkor is csak fogyjon valamennyi de akkor sajnos sanszos a folytatás.
Na leegyszerűsítve, ha megveszek 4 almát és csak kettőt eszek meg, nagyon szívesen odaadom a kollégámnak. Viszont amikor már szokást csinál belőle, mert úgyis marad ki nekem és majd megeszi azt, és még büszke is rá, na akkor elküldöm a picsába.
Na te lesarkosítva ezt csinálod és vagy nem akarod megérteni vagy tényleg annyira tudatlan vagy, hogy nem bírod felfogni, hogy az akciós, bundle játékok vásárlása nem fog neked folytatást hozni. Persze nem te vagy a világ közepe, de ha a hozzád hasonlók csak évente egy minőségi cuccért fizetnének megjelenésekor, lehet neked sem kellett volna lemondani a Crysis 4-ről.
És az a sok játék, amit ki sem próbálsz (csak megvan elmondásod szerint) szerintem egy darabot évente fedezne amivel hozzá járulsz az iparhoz nem csak élősködsz. Remélem így érthető és nem sértő, mire gondolunk akkor amikor pl egy új megjelenésnél is nyomod a bundle rizsát.
101.
101.
Ultimate_
#100: sokkal inkább szánni való az, aki meg fillérba..ózik, aztán amikor vakon előrendel valamit 18 ezerért, ide is beírja 10x, aztán csalódik, után itt fröcsög az adott játék alatt. :d
100.
100.
crytek
#98: Nem tudtad éhenhal a fejlesztő brigás az a brigád aki már ezer éve megkapta a játékért a pénz mikor meghjelent a játék. De éhenhalnak...moslék szar vagy te is ha nem veszed meg 20 ezerért

Csak azt nem értem ha így lenne miért nem hoztak még létre "mentsük meg a fejlesztőket" alapítványt mint pl a rákos betegeknek azt az ilyenek amik itt is vannak tudnának adományozni..
99.
99.
Ps fanboy
#98: Na végre, ez egy bölcs meglátás volt.
98.
98.
Ultimate_
#97: Mondjuk azt nem értem, miért baj, ha valaki nem költ annyit játékra, de játszik. Ebből is csak a magyarok között alakulhat ki vita:d
92.
92.
PiszkosFred
#89: Egy, minden a penzrol szol, ketto, a balkanon tuli vilagban a szabad piac igy mukodik kedves Crytek. En ertem, szamodra, egy anyagi gondoktol mentes, tulfizetett magyar melosnak ez ujdonsag (te irtad), de a vilag (legalabbis nagy reszeben) igy mukodik.
88.
88.
Ooorky
Nobody excepts the bundle inquisition XD
72.
72.
Ultimate_
#70: miért féreg a Sony?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...