G2A: elég volt a gyanúsítgatásokból!

  • Írta: fojesz
  • 2019. július 8.
  • Hír
Link másolása
Nemrég újra a fejlesztők kereszttüzébe került a G2A, akik arra szólították fel a játékosaikat, hogy inkább kalózkodják le a játékaikat, minthogy a piactéren vegyék meg őket. A G2A most besokallt, hosszas levélben üzent nekik.

A GamesIndustry.biznek írt levélben fejtette ki a G2A, hogy miért van elege az őt ért gyanúsítgatásokból. Leszögezte, hogy a játékkulcsokat terjesztő piactér pontosan úgy működik, mint bármelyik hasonló a szolgáltatás - például az Amazon vagy az eBay -, annak előnyeivel és hátrányaival együtt. És bár ők a műfaj legnagyobb képviselői, ha ők lehúznák a rolót, a kulcsok adásvétele akkor sem állna le.

A G2A szerint ha valamelyik fejlesztő azt gyanítja, hogy a piactéren szereplő kulcsok lopottak, mindössze annyi teendője van, hogy megkeresi az üzemeltetőket: ők ebben az esetben eltávolítják a kódokat, kitiltják az eladót, a személyes adatait pedig továbbítják a megfelelő hatóságoknak. A G2A azt állítja, hogy a múlt heti balhét kirobbantó indie fejlesztőktől egy megkeresést sem kaptak, ennek hiányában pedig csak arra tudnak gondolni, hogy ezzel mindössze a média figyelmét akarták magukra irányítani - ennek ellentmond, hogy Mike Rose később arról tweetelt, ő igenis felvette a kapcsolatot a céggel.

Érdekesség, hogy a G2A néhány konkrét számot is megosztott azokról az esetekről, amikor valamelyik náluk eladott kóddal gond volt. Az üzemeltetők supportja szerint a havi egymillió eladásnak mindössze az 1 százaléka szokott problémás lenni: ezeknek a 60 százalékánál a fizetési folyamatnál merül fel hiba, a 30 százalékuk olyan eset, amikor a felhasználóknak nem tetszik a megvásárolt játék, vagy esetleg nem is azt a címet vásárolják meg, amit eredetileg szerettek volna, 8 százaléknál technikai okokból (például elírás) miatt nem válthatók be a kódok, és mindössze 2 százalékuknál (vagyis havi 200 esetnél) jelzik a játékosok, hogy eltűnt a játékuk a Steam-könyvtárukból - aminek gyaníthatóan valamilyen illegális tevékenység áll a hátterében.

A G2A példája szerint a Microsoft egyszer jelezte feléjük, hogy több ezer játékkulcsuk szivárgott ki, a piactéren azonban kevesebb mint húszat találtak meg ezek közül.

A G2A arra is próbált reflektálni, hogy bár ezúttal az indie fejlesztők miatt kénytelenek magyarázkodni, a náluk történt eladások mindössze 8 százalékában érintettek a független fejlesztésű játékok. A cég külön kitért a Descendersre (ezt Mike Rose kiadója forgalmazza, az úriember pedig épp egy G2A-féle Descenders-hirdetésen akadt ki), állítása szerint a játékból mindössze 231 példányt adtak el náluk, ez az összes értékesítés mindössze 0,72 százaléka.

A G2A állítása szerint a piactéren eladott kódok javarészt nagykereskedőktől származnak, és bár jó volna, arra nincs lehetőségük, hogy egyenként ellenőrizzék a kulcsok hitelességét: ehelyett az értékelési rendszerükkel tudják kordában tartani az eladókat, illetve a vevőket pénz-visszatérítési garanciával védik.

A piactér szerint a lopott bankkártyával vásárolt kódok továbbadása (ez a leggyakoribb vád a piactérrel kapcsolatban) az átlagos felhasználóik számára járhatatlan út, ráadásul az indie címek esetében még értelme sincs, mert ezek a játékok olyan lassú ütemben fogynak, hogy a lopott kártyákat rég letiltják, mire a csalók értelmezhető hasznot húznának ki belőlük. A G2A azt is megjegyezte, hogy ezekben az esetekben ők épp úgy áldozatok, mint a fejlesztők, hiszen ők térítik meg a vásárlók kárát.

A G2A azzal zárta a levelét, hogy szeretne véget vetni a gyanúsítgatásoknak, ezért ajánlatot tett a fejlesztőknek: azoknak a csapatoknak, akik bebizonyítják, hogy a G2A-n értékesített lopott kódokkal káruk keletkezett, a kár tízszeresét fizetik ki. Ehhez a G2A független auditort bérel fel, aki transzparens módon ellenőrzi majd, hogy indokolt-e a panaszuk.

17.
17.
GAMEROD
Azért indie fejlesztők között is vannak nagyok és kicsik. Milyen rohadt érdekes hogy a legnépszerűbb címek mind indie-ből kerültek ki, legyen az akár a túlélő stílus, akár battle royal, átlagon felül teljesítő horror és management játékok.
5.
5.
#4: Arról nem is beszélve, hogy ismét világhírbe hozták az oldalt ezzel, hátha valaki nem ismerte volna és lehetőséget adtak a G2A-nak arra, hogy úgy védje magát, ahogy akarja. Ezzel először is csak a fejlesztők fognak beégni, másodszor az oldal bizonyítani tudja, hogy náluk minden faja, így még többen fognak ott vásárolni. Ha engem kártalanítanak, ha valamit ott veszek és nem jó, valamint a fejlesztőt is kártalanítják 10-szeresen, akkor bármiben is hittem, vagy nem hittem eddig, semmi okom nincs arra, hogy egyszerűen ne mindent G2A-n vegyek.
4.
4.
Ahogy a múltkor is mondtam, ez sem volt más, mint egy kevés eladással rendelkező indie játék pepiált fejlesztője, aki nagyot akart mondani. De teljesen lényegtelen, mert ami játékot nem vesznek, azon nem segít az sem, ha nincs G2A-n, sem az, ha telesírják az internetet vele.
3.
3.
Ooorky
#1: Ez így tényleg gechység.
1.
1.
crytek
Ezekkel az indie fejlesztőkkel mindig csak a baj van bundleztatjak jóáraztatnak azt nekik áll feljebb..

Nemrég pl kaptam steamen üzit hogy a N070 Eye of Basir játékot eltávolítódik.Kiderült hogy a groupees bundleból ahonnan vettük mindenkinek eltűnt..A késztő azzal vádolta a groupees oldalt hogy nem fizette ki a kulcsokat ezért visszavonta mindet. Az oldal közzé is tette az utalás képét hogy márpedig fizetett érte.. a készítő később mindenkinek adott új kulcsot nyomatékosítva hogy POZITIVOT adjon neki steam-en. Annyira leszarta az egészet hogy van akinek dupla kulcsot is adott holott csak 1 járt volna..

One finger Dead Punch 2 ahogy megjelent steamen egyből aznap indiegala bundleba nyitott. Egyből mindenki le is csapott a csomagra csak kiderült a fejlesztő benézte és őmiatta nem lett Happy Hour a csomagnál...legalja
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...