Nem követi a képregényeket a Joker

  • Írta: szlav
  • 2019. július 9.
  • Cooltúra
Link másolása
A Joker talán éppen azért annyira félelmetes és jellegzetes gonosztevő, mert mindig is kiismerhetetlen volt. Adja magát tehát, hogy Todd Phillips adaptációja sem igazodik majd a képregények és filmek jól ismert történeteihez.

Kevés részletet ismerünk a Joaquin Phoenix főszereplésével érkező Joker-filmről, de azt már elkönyvelhetjük, hogy egy teljesen eredeti sztoriról lesz szó, amely nem követi majd a híres gonosztevő eddigi eredettörténeteit. A sikertelen humoristából megbomlott elméjű bűnözővé váló Arthur Fleck sorsa egy eddig sosem látott utat követ majd.

A mozifilmet rendező, és annak forgatókönyvét is író Todd Phillips az Empire Magazine-nak adott interjújában mesélt erről a döntésről, ahol elárulta azt is, hogy ez valószínűleg bosszantani fogja majd a karakter rajongóit.

"Semmit nem követtünk a képregényekből, ez pedig biztosan felbosszant majd néhány nézőt. Szimplán csak megírtuk a saját elképzelésünket egy történetről, amely egy olyan embert szülhet magából, mint a Joker. Ez az, ami igazán érdekes számomra. Nem is a Jokerről szól a film, hanem arról, hogy hogyan válhat valaki Jokerré. Erről a férfiről szól a történet."

A Joker október 3-án kerül a mozikba.

2.
2.
user101
Egy újabb öngyilkos osztagot, például?! :(
1.
1.
Rezsidémon
Kíváncsian várom, mit lehet kihozni belőle így. A színész meg király, szeretem
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...