Hosszabb üzemidőt ígér az új Switch-modell

  • Írta: fojesz
  • 2019. július 17.
  • Bejelentés
Link másolása
A korábbi szivárgások alapján már lehetett sejteni, hogyha minimálisan, de az eredeti Nintendo Switch is megújul idén. A Nintendo most bejelentette az új modellt, amely hosszabb akkus üzemidővel rendelkezik majd.

Nem sokkal azután, hogy bemutatkozott a Nintendo Switch Lite, a kiotóiak bejelentették, hogy az eredeti Nintendo Switch is átesik egy kis hardverfrissítésen. Az új modell már a Nintendo hivatalos weboldalán is felbukkant, itt egyetlen különbséget tüntetett fel a gyártó: a hosszabb akkus üzemidőt.

Egészen pontosan míg az eredeti Switch 2,5-6,5 óráig húzta egyetlen feltöltéssel, az új modell 4,5-9 óráig bírja, ami a The Legend of Zelda: Breath of the Wild esetében 3 óra helyett 5,5 óra játékot jelent a gyakorlatban. A megújult Switch Európában szeptember elejétől lesz kapható szürke, illetve kék-piros Joy-Conokkal is, kívülről elsősorban az új csomagolásáról ismerhetjük majd meg. Az új gép modellszáma egyébként HAC-001(01), míg az ilyen típusú masinák sorozatszámra rendre XKW-vel kezdődik majd.

Habár a korábbi pletykák szerint a Nintendónál készül egy felturbózott "Switch Pro" is, a Nintendo amerikai részlegének fejese, Doug Bowser szavai alapján ez már biztosan nem jelenik meg idén. Egyelőre ezzel a frissítéssel kell beérnünk, amit az amerikai FCC, vagyis a Szövetségi Kommunikációs Bizottság buktatott le a múlt héten: a szervezet adatbázisa szerint a Nintendo a Switch belső tárhelyét és processzorát frissítette. Az új központi egység - ezt építették bele egyébként a Switch Lite-ba is - teljesítménybeli javulást nem ígér, mindössze hatékonyabb lett, ennek köszönhető az akkus üzemidő megugrása.

3.
3.
user101
Az jó, november végén van a gyerek szülinapja, ha lesz valami kellemes akció akkor lehet kap egyet. Viszont a lite nekem annyira nem jött be, nekem ez egy túlárazott és egyben kiherélt termék. Amit elvettek belőle az mind kritikus, ami kedvezménnyel adják az meg még csak nem is elgondolkodtató... :(
1.
1.
zimonyini
Ez nagyon jó hír azoknak, akik vásárlás előtt állnak. Nekünk tulajoknak keserűbb a szőlő. :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...