Jupiter Hell - roguelike-osodik a Doom

  • Írta: fojesz
  • 2019. július 27.
  • Korai verzió
Link másolása
A Jupiter Hell majdnem olyan, mint a Doom, leszámítva, hogy a ChaosForge fejlesztése egy körökre osztott roguelike lövölde. Jövő héten élesedik az Early Access-verzió.

Ha ismerős a koncepció, az nem véletlen, a Jupiter Hell ugyanis a jó öreg DoomRL szellemi örököse, amire még Kickstarteren kalapoztak össze 70 ezer fontot a fejlesztők három évvel ezelőtt. Az Early Access-verzióra eddig kellett várni, a korai hozzáférésű változat augusztus 1-jén élesedik a Steamen.

A Jupiter Hell körítése szinte azonos a Dooméval, csak épp helyszínül a Jupiter holdjai szolgálnak. A csavart a játékmenetben kell keresni: az akció felülnézetben, körökre osztva zajlik, és ahogy haladunk előre, újabb és újabb képességeket oldhatunk fel. Katonai bázisokon, civil állomásokon és bányásztelepeken fogunk majd démonokra lövöldözni, nehezítés viszont, hogy a pályák véletlenszerűen generáltak, a halál pedig végleges.

Ez így persze erős váltás a Doom után, de az előzetes beszámolók szerint így is kifejezetten intenzív élményt ígér a játék.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...