Készül a Hitman harmadik epizódja

  • Írta: Shifty
  • 2019. július 30.
  • Bejelentés
Link másolása
A játékfejlesztői kulisszák mögé betekintést nyújtó NoClip csapata ezúttal a koppenhágai IO Interactive-nál vendégeskedett, legújabb dokumentumfilmjükben pedig a stúdió fejese, Hakan Abrak is megszólal, aki érdekes dolgokat árult el.

Az elmúlt években egészen kalandos utat járt be a dán IO Interactive, az éveken át a Square Enixhez tartozó stúdió ugyanis az utolsó pillanatokban menekült meg attól, hogy a japánok túladjanak rajtuk vagy esetleg beszántsák őket. A koppenhágai csapat végül két évvel ezelőtt sikeresen elérte, hogy független stúdióként folytathassa, ráadásul a Square Enix a Hitman-jogokra sem tartott igényt, így az is a csapatnál maradt.

Ők pedig köszönték szépen, letették az asztalra a modern kori Hitman második felvonását, ami elég jól sikerült. Ennyinél pedig nem állnak meg, ugyanis a csapat két újabb projektje közül az egyik pont a Hitman harmadik része lesz.

Ezt maga a stúdió vezetője, Hakan Abrak árulta el, méghozzá a NoClip csapatának, akik valamikor tavaly jártak a koppenhágai főhadiszálláson, hogy dokumentumfilmet készítsenek a stúdióról. Abrak ráadásul azt is elkotyogja, hogy terveik szerint felhúznak egy teljes univerzumot a játék köré, amelyben a már ismert helyszíneket látogathatnánk meg. Emellett az is kiderül a videóból, hogy a csapat teljesen új területre merészkedik egy másik projekttel, ugyanis dolgoznak egy eddig be nem jelentett játékon is.

Irány Szibéria!

A csapat viszont addig sem akarja elhanyagolni a Hitman második részét, így a mai nap folyamán befut egy új helyszín, a fagyos Szibéria. Az új térkép a Sniper Assassin játékmódban lesz elérhető. A célpontunk ezúttal egy szibériai börtön, ahol Roman Khabko orosz gengszter és Vitaly Reznikov, a börtön vezetője lesz a fő célpont. Természetesen most is lehetőségünk lesz egyedül vagy társunkkal közösen teljesíteni a kihívást, amit ha sikerrel veszünk, akkor újabbakat nyithatunk meg, illetve megkaparinthatjuk az ICA Druzhina 34 Arctic mesterlövész-puskát.

9.
9.
delphijos
#7: Valami bundle-ba. Lehetőleg max. 2 dodóért. Hopp ! Várjunk csak ! Nem Te sírtál hogy milyen pénzéhes aki remaster-t csinál ?
7.
7.
crytek
#6: Azokból kéne ezzel az engine-el egy remastered!
6.
6.
mustang74
Hát én nem vagyok elájulva ettől a Hitman reboottól. A régi sorozatnak sokkal jobb hangulata volt. Ez túl szájbarágós...
5.
5.
Matt8888
Nem semmi, hogy milyen utat jártak be
1.
1.
Razielhu
Tudtommal épp azért vonták össze az első részt a másodikkal egy Hitman 2 extra packben, mert egy darabban akarták tartani az egészet. Érdekes h ezek után ilyen hamar a 3. részen gondolkodnak.
Szerintem tipikusan az a játék ez, amit érdemesebb updatelni és bővíteni, nem pedig újat készíteni belőle
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...