HWSW: Hátramenetbe kapcsolt az Intel

  • Írta: Shifty
  • 2019. július 31.
  • Biznisz
Link másolása
Az Intel is megtartotta negyedéves beszámolóját. A cég bevétele és nyeresége egyaránt csökkent az idei második negyedévben, és rövid- és középtávú előrejelzések alapján pedig tovább folytatódhat a zsugorodás.

A chipgyártó az idei második negyedévben 16,5 milliárd dolláros forgalmat bonyolított, amely 3 százalékkal marad el az egy évvel korábbi 17 milliárdos összegtől. A forgalom mellett a profit is apadt, az egy évvel korábbi 5 milliárd dolláros összegből ugyanis csak 4,2 milliárd maradt, amely 16 százalékos visszalépés. A régen nem látott visszaesés mögött elsősorban az adatközpontos és memóriás (NAND és 3D XPoint) divízió korábbinál gyengébb szereplése áll. Az Intel ugyanakkor még ennek ellenére is elégedett a számokkal, amelyek a korábban vártnál kedvezőbbek lettek.

A bevétel továbbra is legnagyobb részét produkáló Client Computing Group (elsősorban a PC-khez értékesített chipek) 8,8 milliárd dollárt hozott a konyhára, amely 1 százalékos gyarapodás az előző évben könyvelt 8,7 milliárdhoz képest. Ezzel párhuzamosan az üzemi eredmény is javult, a 3,2-ról 3,7 milliárdra nőtt összeg nagyjából 16 százalékos erősödést jelent. Az Intel számos terméket sorol a kategóriába, így például ide tartoznak a noteszgépek és asztali lapkák (processzorok és chipkészletek), valamint még az egyéb mobilos termékek, a 4G modemek is.

Érdekelnek a további részletek? Irány a HWSW!

53.
53.
Lorthirash
#52: Elég korrekt azért így is 1060-nál jóval több fps-t produkál, azoknál a játékoknál ami nem annyira proci igényes ott tud menni rendesen, de pl battlefieldnél van benne tartalék 70 fps az azu megvan mindig 1440-ben ultrán, az átlag olyan 80 de lehetne 120 is egy jobb procival.
52.
52.
0Hagyma0
#35: LOL...
Szép kis gép lesz ez, ha szerzel egy normális procit is mellé.
Az a baj, hogy ehez gyakorlatilag mindent el kell adni... Alaplap, ram és proci gyakorlatilag kuka...
Kár azért a kártyáért... Mondjuk legalább túlhajtva biztos nem lesz sohasem.
50.
50.
#49: Hát ez egy szuper cucc, amit ideírtál. Vagyis hát valamikor annak kezdődött. Gondolom videokártyát már cseréltél benne a ciklusa alatt, de az a mai napig egy jó kártya, azt most le sem cserélném semmire sem. 3770k itthon is van a vendégszobában. Nagyon jó holmi és milyen sokáig jó volt. Most már gyengécske persze, de ez tuti nem egy évet ment, ahogy a te géped sem.

Mert jó kategóriában nézegetsz amúgy. Azt nézd meg, hogy azt a Nocturna-t nem-e lehet rávarrni az új foglalatra. Cooler Master pl ingyen küldött Hyper 212-höz am4 'vasat' - de inkább lecseréltem egy Riing-re. Ezzel pl spórolhatsz

Annyit tudok neked mondani, hogy amikor a végén már húzni kell a processzort, akkor az már nem nagyon old meg semmit. Majd melegszik jobban, fogyaszt is jobban, de nem fog gyorsan kétszer erősebbé válni. Az az i7 nem tudja kihajtani a kártyádat sehogy. Neked meg ez rossz érzés.

Tehát ugye CPU+deszka csere plusz kell DDR4 RAM is. Hoppáugye DDR3. Ráadásul a betelt 4 foglalat is arra utal, hogy jó gépet építettél, de már lejárt az ideje. Úgy érzed, olcsóbban kihozod, ha veszel egy 9900-9700 intelt és akkor odavágtál az egésznek 100 évre? Csak azzal lennél martadéktalanul elégedett? Akkor vegyél és használd egészséggel. És szerinted ez olcsóbb lesz. De kétszer akkora csíkszélességen van már, mint az AMD, jónak jó, de meddig, vagy mit már?

És nem lesz olcsóbb sem. Nem azt mondom, hogy vegyél Ryzent, bár egy sima 3700-assal már mindig az 1080Ti lenne a keresztmetszet. De ha eljátszol a gondolattal, hogy egy előző generációs Ryzen is elhajtja a kártyádat a végéig. Az meg konkrétan nulla forint olyan olcsó, meg minden hozzá való alaplap is legalább semennyibe sem kerül. Legalább négy féle chipset van a polcon hozzá. Jaéshoppálámlám BIOS frissítéssel mindegyik viszi ám az új generációs családot.
Ja hogy lemaradsz arról, hogy PCIE4.0? Miért, tudja a kártyád? Nem.

Szóval megvan ennek a közönsége. Te nem vagy az, szerinted az intel jobb. Nem te vagy az egyetlen, el van fogadva. De ha most veszel a ráfordítandó összeged töredékéből egy 2-es ryzen-t egy vállalható lappal. Akár használtan, még ők adnak pénzt, hogy elvidd. Abból még egy közepes is keresztbe veri háromszor azt a 3770-est meg a K-t is a végén. Mindenféle felhasználásban. És abba ott rakhatod bele és akkor az új generációs procit, amikor te azt jónak látod.

Az meg olyan, hogy még ha szerinted rosszabb is, akkor is jobb annyi pénzért. És azzal ugyan úgy kivárhatod, hogy bejöjjön a DDR5, meg az intel eljusson 7nm-re (hacsak addig az AMD nem lesz éppen már mínusz 2-n) és megint gyalázva verje az AMD-t. Olcsóbb, mint az intel? Lényegesen. Jobb? Hidd el, hogy ez téged azzal a kártyával nem érint.
49.
49.
Lorthirash
#48: Az oc az inteleknél nem felesleges, nagyon is van értelme főleg akkor ha már jópár éve használod a procit és már végnapjait járja.
45.
45.
Lorthirash
#43: Ez a teszt biztos nem valós, egyrészt mi az hogy 4.2- ghzn-en van a 9700k amikor nem is annyi a boost órajele ne nevettess már ilyennel a leglassabb mag is 4.6-on van.
44.
44.
ABorealis27
#22: Userbenchmark.commal érvelni cpu témába, pláne a múlt héten (a cpu trendekkel teljesen szembemenve, nyilvánvaló okokból) megváltoztatott értékelési rendszerük ismeretében egyszerűen röhejes...
43.
43.
RootKiskacsa
#39: Azért de:
https://www.youtube.com/watch?v=o9lgWhQeLyY

42.
42.
crytek
#39: A 3600x ott kullog a nyomában. A 9700k 30k-val drágább + te abba a lapba új intelt már ne raksz miközben az amd-sbe igen! Szóval sokan az amd mellett voksolnak ezek miatt
41.
41.
Lorthirash
#40: A 10700k jó áron lesz elérhető.
40.
40.
Lorthirash
#38: Én szerintem egyébként megvárom a Comet lake-t még idén jön.
Egyébként jó hogy az AMD egy kicsit bekeményített, mert az intel így újragondolja a stratégiáját és még jobb cuccokat fogunk kapni jó áron.
39.
39.
Lorthirash
#36: a 3600x közelébe sincs a 9700k-nak.
38.
38.
RootKiskacsa
#35: Tökmindegy, Veszel egy 9700K-t aztán elvagy vele újabb 5 évre. Feleslegesen drága az i9. Én is 3770K-ról váltottam 8770K-ra tavaly. Olyan 2022-ig nem is akarok hozzányúlni.
36.
36.
RootKiskacsa
#30: Ez oké. De a 9700K-nak nem a 3900X az ellenfele, hanem a 3600X. Ha így nézed mindjárt más az árképzés. Egyébként meg tökmindegy melyiket veszed meg játékra. Egykutya.
35.
35.
Lorthirash
#29: De ha tudni szeretnéd itt a pontos konfigom

PC:
Asus Sabertooth z77,
Intel ® core i7 3770k 4,4 Ghz ,
Noctua - NH D14 ,
Corsair Vengeance Pro 2133 Mhz CL9 4x4 gb ,
ASUS STRIX GTX 1080 TI
Creative Sound Blaster ZXR ,
Samsung 840 Pro 256gb ,
FSP Aurum Gold 700W ,
NZXT Phantom 820

MONITOR:
ACER PREDATOR XB271HU 165Hz IPS GSYNC

KIEGÉSZÍTŐK:
Asus ROG Claymore ,
Steelseries Rival 600 ,
Beyerdynamic Custom Studio 80 Ohm

TV:
Samsung UE50 JU6800 ,
Logitech z906 5.1
34.
34.
Lorthirash
#32: Meg itt most arról van jó jelen esetben hogy egy 9900k procival még mindig olcsóbban jövök ki 163000+ nagyjából 50-60000 egy jó lap, és cserébe több fps-t kapok miért válasszak ryzen-t?
33.
33.
Lorthirash
#31: Éppen azon gondolkozok megvárjam-e a köv. gen-t intelből vagy megvegyem a 9900k-t
32.
32.
Lorthirash
#29: Tudod nem mindenki áll meg 1080p-nél.
1440p-ben játszom egy gsynces acer predator monitoron 165-hzen igenis számít minden fps, nem csak 1-2 fpsről beszélhetünk hanem sok esetben 10-20-ról.
31.
31.
Lorthirash
#29: 3770k tulaj vagyok egész konkrétan 6 éve használom 4.4 ghz-en, de már ez nem képes kihajtani 1080-ti-t rendesen ezért gondolkozok váltáson.
És ha hiszed ha nem csak a felső kategória az amit nézegetek.
29.
29.
#27: Most nem a vita kedvéért, vagy belekötésként, de annyira látszik, hogy unatkozol. Neked 100%, hogy sem ilyen AMD procid nincsen, sem olyan inteled, sem húzni, sem tolni nem szoktad őket, de még használni sem. Meg játszani sem, meg dolgozni sem.

Ez az, amikor az ember nem csinál semmit, csak túrja a netet infók után, utána meg osztja őket. Más oldalon biztos megvan ennek a közönsége. Más oldalon én is láttam már legendás amd gyűlölő intel szakértő, kvantumfizikus, mindent aprólékosan ismerő és tudó embert. Az is ott úgy osztotta az észt, hogy kvázi bármilyen beszélgetésnél megjelent és tolta ezt. És full hülyeségeket vetetett meg mindenkivel a hülye elméletei miatt. Egész addig, míg kiderült, hogy valami akkor 6-7 éves Athlon van neki és tervez egy akkor 4 éves i3 cserét.

Szóval tudod, mindent tudsz, ráadásul szerinted már rég tönkrement az egész AMD vállalat, mert 1 hete nem láttál róla cikket és ezt beírod az alá a cikk alá, ahol arról van szó, hogy éppen az intel veszít piacot.

Szóval értjük, elhisszük - legalábbis én. De abban biztos vagyok, hogy semmi ilyen, vagy megközelítőleg is hasonló alkatrészed nincsen és nem is játszol. Ha lenne egy 9700K vagy akár Ryzen 3700-ad, akkor nem ezekkel foglalkoznál te sem, úgyis minden jól futna mind a kettőn. Persze lehet akkor is fps számokkal, meg kihasználtsággal dobálózni, de tudod 250 fps felett olyan mindegy, hogy melyik gyorsabb 3 fps-el.
27.
27.
Lorthirash
#26: Az inteles hozzászólásomat javítanám pontosan úgy van hogy
1. mag 4.9
2. mag 4.8
3-4 mag 4,7
5-6 mag 4,6
Ez persze a gyári turbo boost de jól látszik hogy sokkal nagyobb órajelen mennek az intelnél a magok, és ez csak egy 9700k ami 115000 ft.
26.
26.
Lorthirash
#22: A RYZEN 3900x-et egyetlen 1 magon lehet 4.6-ig boostolni ami gyakorlatilag egy nulla.

25.
25.
Lorthirash
#24: Az eredmények nem ezt mutatják, van egy olyan érzésem hogy mikor kijön a DDR5-architektúra agyon verik az amd-t
24.
24.
crytek
#23: Aki elfogyott az az intel aki most olyat vergődik, hogy öröm nézni.
Az intel azt hitte a bab is hús és leült mint az iszap itt az eredménye...
23.
23.
Lorthirash
#22: Én egyre inkább úgy látom hogy új technológia ide vagy oda az AMD egy kicsit elfogyott, pedig én is úgy terveztem hogy ryzen lesz a következő procim, de mostmár ez teljesen valószínűtlen inkább vennék 9900k-t mint egy 3800x-et.
22.
22.
Lorthirash
#3: Egyébként ha nem a ghz a lények miért van az hogy a klasszisokkal olcsóbb 9700k jobban teljesít játékokban a 3900x-nél?
Megmondom én mert a 9700k képes mint a 8 magot 4.9 ghzn tolni, és ez még csak a gyári beállítás overclockról szó sincs.

https://cpu.userbenchmark.com/Compare/Intel-Core-i7-9700K-vs-AMD-Ryzen-9-3900X/4030vs4044
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...