Modern Warfare - PC-s perifériákkal konzolon is

  • Írta: szlav
  • 2019. augusztus 6.
  • Hír
Link másolása
Korábban már megtudhattuk, hogy a széria történelmében először teljes cross-platform címként érkezik az idei Call of Duty. A perifériaalapú matchmaking érdekében pedig a PS4-re és az Xboxra is rácsaphatjuk az egerünket.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a cross-play funkciókkal ellátott Call of Duty: Modern Warfare az alapján állítja majd össze az online meccseket, hogy a játékosok milyen irányítóeszközzel szállnak be a csatába.

Ehhez érkezik némi kiegészítésként a PlayStation Blogon közzétett infómorzsa, miszerint a gondtalan átjárás érdekében nem csupán arról van szó, hogy a PC-s, de kontrollerrel játszó játékosokat dobja össze a rendszer a konzolos vetélytársaikkal - az egeret és billentyűzetet összeköthetjük az Xbox One-nal, vagy PlayStation 4-gyel is, ha ezt preferáljuk, hiszen mindkét változata teljes körűen támogatja majd ezeket a perifériákat. Probléma pedig ugyebár nem lesz abból, hogy így unfair előnyhöz juthatunk, hiszen ekkor a PC-s kollégákkal társít minket a matchmaking.

A cselesebbek persze megpróbálkozhatnak azzal, hogy már meccs közben cserélik le az irányítóeszközüket, de az Infinity Wardnak erre is megvan a válasza. Kizárólag a játék előtt lesz lehetőségünk arra, hogy a kontroller, vagy az egér közt válogassunk, hiszen ha a meccs közben váltanánk, akkor a játék egész egyszerűen leblokkolja az újonnan bedugott perifériát. Nem érdemes tehát ügyeskedni, mert a végén a killstreak bánja a dolgot!

A Call of Duty: Modern Warfare október 25-én érkezik PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

28.
28.
godach
Traktoros 2.0
(Nem tudom miért nem vágják ki a moderátorok)
15.
15.
Ooorky
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...