HWSW: Bemutatkozott a Samsung Galaxy Note 10

  • Írta: fojesz
  • 2019. augusztus 8.
  • Hardver
Link másolása
Vadonatúj Exynos-processzor jutott a Note-okba, klasszikus fejhallgató jack viszont már nem. A Note 10 és a Note 10+ mellett a cég később a nagyobb modellből 5G-variánssal is készül - írja nagytestvérünk, a HWSW.

A táblagépes-okosórás bemelegítés után a Samsung hivatalosan is bemutatta nyári csúcsmodelljét, a Galaxy Note 10-et, amelynek idei generációja több lényeges változást is hoz a szériába, az átrajzolt dizájn mellett ugyanis a készülék immár két méretben is elérhető lesz - a nagyobb verzióból pedig 5G-variáns is piacra kerül.

Hogy a vállalat csúcsmodelljeit kisebb és nagyobb verzióban is piacra dobja, a hagyományosan az év első felében bemutatkozó Galaxy S-sorozatnál már megszokhattuk az utóbbi években, a Note-modelleknél azonban a vállalat egészen mostanáig nem látta szükségét egy kisebb variáns kiadásának, vélhetően azért, mert azok már a sorozat kezdete óta kifejezetten az "óriáskijelzős" vonalat képviselték. Mára azonban ez nem számít túlságosan feltűnő megkülönböztető jegynek, a csúcstelefonok zöme méretes panellel érkezik, ezért a Samsung valószínűleg úgy gondolta, már megengedheti a Note brandnek is, hogy nyisson a valamivel kisebb kijelzőket preferáló vásárlóközönség felé.

A részletes specifikációkért és az árazásért irány a HWSW teljes cikke!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...