Döcögősen indult a No Man's Sky: Beyond

  • Írta: szlav
  • 2019. augusztus 15.
  • Hír
Link másolása
Már játszható a No Man's Sky eddigi egyik legnagyobb és legfontosabb frissítése, de akik korán csapnak bele a kalandozásba, azok készüljenek: rázós lesz az út. A Hello Games szerencsére gőzerővel dolgozik a javításokon.

Úgy tűnik, hogy a No Man's Sky: Beyond rajtja tükrözi az alapjáték premierjét. Igaz, itt nem a tartalom hiánya a ludas: egyszerűen arról van szó, hogy az új frissítés sokak számára szörnyen bugossá, olykor játszhatatlanná tette az űrbéli kalandozást.

A konzolos változat komoly framerate-problémákkal küzd, ez néhány PC-s konfiguráción pedig hatványozottan igaz az újonnan bevezetett VR-módban. Aki játszott már szaggató VR-játékkal, az tudhatja, hogy az az élmény bizony no bueno.

Ez azonban csak a jéghegy csúcsa; komoly gondok adódtak az új 32 fős többjátékos mód központi helyszínével, a The Nexusszal is. Ne lepődjetek meg, ha sikertelen lesz az állomásra vezető út: számos játékos jelentette, hogy a helyszínre való belépéskor, vagy éppen a távozás után crashel a játék. Ha mégis sikerül bejutnotok, akkor könnyen előfordulhat, hogy T-pózban repülve fedezhetitek fel a helyszínt, ahol elképzelhető, hogy egy újabb hibának köszönhetően egy lelket sem találtok majd.

A beszámolót pedig még folytathatnánk, de nyugtasson mindenkit a tudat, hogy a Hello Games tökéletesen tisztában van a játék jelenlegi állapotával, jelenleg pedig minden erejükkel azon dolgoznak, hogy kikupálják a hibákat, kezdve a legsúlyosabbakkal. Ha az utóbbi egy-két év alapján vonhatunk le következtetéseket, akkor valószínű, hogy nem csak a szájuk jár, hiszen mára a kezdetekben igen kiábrándító játékból egy igazi remeket alkottak.

6.
6.
hedzsooo
Én kb. fél éve vettem meg, mert már kb. 80%-os leértékelésen volt Karácsony környékén..., meg ugye állítólag már tartalom is van benne..

Aztán ezidáig meg is felejtkeztem róla, hogy már a játéktáramban van. :D

Most ezzel a Beyond frissítéssel elkezdtem játszani PC-n, eddig 12 órám van benne, nem rossz, eddig tetszik. :))
5.
5.
logic5
#4: Jó öreg CD-DVD mellékletek. De szép idők is voltak.
4.
4.
Juha
#3: Mert régen úgy kellett kiadni a játékokat, hogy készen vannak.
A netkorszak előtt max valamelyik újság cd-mellékletén találkoztam patch-ekkel. Ma meg kiadják, a játékosok tesztelik, a visszajelzések alapján majd a javítást letölti úgyis magának a program a következő indításnál, max kiírják vhova, hogy sorry és kész.
3.
3.
Trottenbauer
"hogy a Hello Games tökéletesen tisztában van a játék jelenlegi állapotával"

Akkor mi a giherának adták ki így! Akkor fos lett ez a videójáték ipar, hogy arra lassan szavak sincsennek. A konzolos világ is felvette az általam rühellt pécés igénytelenséget már két generációval ezelőtt, ezért már lassan oda sem lehet menekülni. Drága jó kis PS2 korszak visszasírlak még rengetegszer.
2.
2.
Fata Morgana
Egy biztos a játékot átgyúrták rendesen.
Az űrjárművek át lettek méretezve, jóval nagyobbak így komolyabban is hatnak vizuálisan, a menüben való navigálás is változott, új mod-ok a fejlesztésekhez, pár új idegen a Nexus brutál ahogy kinéz belülről.
Nálam ugyan nem omlott össze, de a töltési idő az kb. 3x annyi mint volt, remélem hamar orvosolják a problémákat azután indulhat a móka.
1.
1.
Macifasz
Kipróbáltuk tegnap haverokkal, és egyelőre katasztrófa. Eddig tükör simán futott, most laggol mint az állat. Ha be akarok lépni a billentyűzet kiosztás menübe, hibaüzenet nélkül kifagy. 4-en toltuk, le akartunk parkolni az egyikünk Csillaghajójára, ketten betudtak menni, de a másik kettőnek nem volt látható a hajó. Csak annyit látott, hogy a többeik sétálgatnak az űrben. Ja, és ez az utóbbi hiba már az indulás kezdetétől, azaz 2016 óta benne van a játékban. Vicc. Nem is értem mit akarnak ezzel a 32 fővel, ha 4 emberrel is ilyen szarul működik az egész. Persze az dicséretes, hogy a megjelenés óta elképesztő sok tartalommal töltötték fel a játékot (ingyen!!!!!!!), és emiatt már kezd olyan lenni a játék, amilyennek beharangozták és eleve lennie kellett volna, de azért az nem kicsit idegesítő, hogy még mindig vannak hibák, amiket évek óta nem tudnak javítani ráadásul minden egyes nagyobb frissítés tönkrecseszi az addig stabil teljesítményt. :-/
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...