Hamarosan tesztelhető a Microsoft Flight Simulator

Elindult a Microsoft Flight Simulator Insider Programja, melynek keretei közt a fejlesztők felvázolták, hogy mire számíthatnak a repülőgépszimulátor legnagyobb rajongói az elkövetkezendő hónapokban.
  • Írta: szlav

Kommentek

#6
#2: Hát igen. Előfordul, hogy a kezelőfelület és a renderer új szoftvere ott fut modern gépeken. Közben mellette ott fut a gép rendszereit és a fizikát szimuláló rendszer egy mára kihalt oprendszert működtető virtuális gépen - vagy adott esetben egy másik teremben egy őskori de máig üzemképesen tartott vason monokróm terminálokkal és legalább eredeti IBM mechanikus billentyűzetekkel ;)
#5
#3: Mondjuk az is faktor, hogy a szimulátor tipikusan azt a technológiát használja, ami a az adott repülő megjelenésekor volt. És ugye egy repülővel 20-30 évig is repülnek, tehát simán repülünk gépekkel amik pl '95 körül jöttek ki, így akkori a szimulátor is.

Közben persze vannak ráncfelvarrások, jönnek ki változatok (hosszabb, rövidebb törzs, más motor stb.), de ezeket a gép vezetése szempontjából próbálják minimalizálni, mert a képzés sem olcsó, és ugye azt típusonként kell. A másik az, hogy a szimulátor tanúsítás sem olcsó, pedig azt lényeges változások esetén adott esetben meg kell ismételni. Így aztán a régi szimulátor is marad jó ideig, néha egészen meglepő, milyen múzeális rendszereket cserélünk le.

Még a szimulátor vezérlőpultját is óvatosan kell modernizálni, mert a repülésoktatók - mint megannyi más user - általában szeretik ha minden ott marad ahol megszokták.
#4
Nagyon, nagyon várjuk, ha a szimuláció is rendben lesz ilyen graf mellett, instant buy!
#3
#2: Szerk: Mármint a szimekben a grafikán sem javítanak, ugyanazt a programot használják tizenx éve.
#2
#1: Nem csak repülésnél, akár a "hivatalos" buszszimulátorokat is vehetnénk alapul, lényegében a grafikán javítanak, a fizikát letojják, és egy szimben pont az utóbbi lenne a fontos. Inkább játékot készítenek már, nem szimulátort, el kell fogadni, ilyen ez a hanyatló nyugat.
#1
Én egy civil és katonai repülőgép szimulátor fejlesztéssel / gyártással / üzemeltetéssel és pilótaképzéssel foglalkozó cégnél dolgozom, így lehetőségem volt már repülni valódi szimulátorokon (full flight simulator, ahol a teljes cockpit le van másolva és egy dómra vetítik ki a környezetet, mindezt egy méretes 6DOF platform tetején).

A látvány nem minden (főleg játékoknál), ezen a területen azért fontos, mert a valódi repülés drága, a szimulátor pedig olcsó (relatíve), így aztán egyre kevesebb valós repülés előzi meg azt a pontot, ahol a pilóta éles bevetésre kerül.

Meglepő lehet sokaknak, hogy a legtöbb ma használt civil és katonai szimulátor, amin a valódi pilótákat képzik igencsak elmarad ettől a vizuális minőségtől, sőt esetenként 10-20 éves játékok grafikai minőségével rendelkeznek (itt most nem Mo-ról van szó, csak a félreértések elkerülése érdekében).

Ez többek közt azért is van mert relatív kevés cég rendelkezik annyi jó minőségű műholdfelvétellel és emellett korszerű automatizált 3D térképadatbázis generáló megoldással, amit pl a Google Earth vagy Bing Maps tud. Pl. sok esetben előfordul, hogy a katonai felvételek bizalmassága miatt inkább kézzel modellezik le a területeket. Így az iparban nagy az érdeklődés az ilyen automatizált, realisztikus látványt nyújtó térképadatbázis generáló algoritmusok iránt.

Szóval várjuk a demonstrációt!