Távozott a Halo Infinite kreatív igazgatója

  • Írta: fojesz
  • 2019. augusztus 18.
  • Homo Nobilis
Link másolása
Először a Kotaku szellőztette meg, majd a Microsoft is megerősítette a hírt, hogy elhagyta a 343 Industries fedélzetét a Halo Infinite kreatív igazgatója, Tim Longo. A készítők szerint a távozása nem jár majd csúszással.

A Kotaku szerzett róla tudomást elsőként, hogy elhagyta a 343 Industriest a Halo Infinite kreatív igazgatója, Tim Longo, aki már a Halo 5 esetében is hasonló feladatkört látott el. A lap szerint felrázták egy kicsit az új Halo menedzsmentjét, Longót ennek részeként először egy másik pozícióba tették át, a hét folyamán pedig el is hagyta a fejlesztőcéget.

A Microsoft közleménye szerint egy játék fejlesztőcsapatában a feladatkörök rendszeresen változnak attól függően, hogy mire van szüksége épp a projektnek. A közelmúltban két változtatást eszközöltek a Halo Infinite brigádján: a kampányt fejlesztő brigád vezetését Mary Olson producer vette át, míg a teljes csapat kreatív vízióit Chris Lee fogja össze ezentúl. Longo valóban elhagyta a 343 Industriest, neki sok sikert kívánnak a továbbiakban.

A Halo Infinite megjelenését 2020 karácsonyára lőtte be a cég, a játék a Project Scarlett nyitócíme lesz. Habár mindez nem feltétlenül hangzik jól, a közlemény alapján a változtatások nem járnak csúszással, a fejlesztők továbbra is elkötelezettek az eredetileg kitűzött megjelenési időpont mellett.

1.
1.
Őrnagy
Na én azért kíváncsi lennék a teljes sztorira.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...