D23: Újabb Marvel-sorozatok jönnek a Disney+-ra

  • Írta: Shifty
  • 2019. augusztus 24.
  • Cooltúra
Link másolása
A már eddig is bejelentett öt Marvel-sorozat mellé további három újat is bejelentett a Disney az éppen zajló D23 rendezvényen. Eszerint önálló sorozatot kap She-Hulk, Moon Knight és Ms. Marvel is.

Az idei Comic-Conon a Marvel leleplezte a negyedik fázisra vonatkozó terveit, és már akkor látszott, hogy az eddig csak mozivásznon létező univerzumát kibővíti a Disney+ előfizetéses szolgáltatáson futó sorozataival. A múlt hónapban öt készülő projektet erősítettek meg (Loki, Sólyomszem, Sólyom és a Tél Katonája, WandaVision és What If...?), amit most további hárommal egészítettek ki.

Moon Knight

A karaktert Doug Moench és Don Perlin párosa alkották meg, és először 1975-ben, a Werewolf by Nightban mutatkozott be. Főhősünk civil alteregója egy Marc Spector nevű zsoldos, aki amellett, hogy nehézsúlyú bokszolóként kereste a kenyerét, szolgált az amerikai hadseregben is. Marc egyébként zsidó-amerikai rabbi fiaként látta meg a napvilágot. Szuperképességeit akkor szerzi meg, amikor egy egyiptomi küldetés során életét veszíti, testét pedig egy ősi templomban helyezik el, ahol esküt fogad Khonshu isten előtt. Az egyiptomi isten erejével felruházva az lesz a feladata, hogy amolyan képviselőként őrizze a rendet a Földön.

Ms. Marvel

Kevin Feige jelentette be, hogy a Marvel univerzumának első muszlim karaktere, a pakisztáni-amerikai születésű Kamala Khan is megkapja önálló sorozatát, ráadásul a karakter biztosan felbukkan majd a mozifilmekben is, ezzel még szorosabbra fűzve a kapcsolatot.

Eredetileg egyébként Carol Danvers, a későbbi Marvel Kapitány volt a Ms. Marvel, a tőle megörökölt szupererővel azonban alaposan felborulnak a tini mindennapjai, amelyek eddig sem teltek kifejezetten könnyen. Érdekes témákat boncolgathat a sorozat, legyen szó bevándorlásról, az abból eredő nehézségekről vagy a más vallási közösségbe tartozásról. Ms Marvel egyébként igazi alakváltó, Mr. Fantastichoz hasonló képességek birtokosa, így képes a teljes testét formálni.

She-Hulk

Bruce Banner unokatestvére, Jennifer Walters egy baleset következtében súlyos sérüléseket szenved és azonnali vérátömlesztésre van szüksége. Egyedül Banner tud rajta segíteni, így az ügyvédnőként dolgozó Walters is "megfertőződik", aminek eredményeként megszületik dühöngő alteregója, She-Hulk. A karakter először 1980-ban a Savage She-Hulk első számában bukkant fel, amit Stan Lee írt és John Buscema rajzolt.

1.
1.
B-Shaggy
Moon Knightért évek óta könyörögnek, az remélem jó lesz.
Azt meg a Ms Marvelt nagyon várom.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...