Dying Light 2 - négyszer nagyobb világot kapunk

  • Írta: szlav
  • 2019. szeptember 5.
  • Hír
Link másolása
Rengeteg zombi, kötetlen mozgás és egy hatalmas nyílt világ - ezek mind a Dying Light védjegyei. A második felvonás pedig minden eddiginél nagyszabásúbb lesz, hiszen a játéktér köröket ver majd az előző rész méreteire.

Az Nvidia néhány szó erejéig elcsípte Pawel Rohledert, a Dying Light 2 technikai guruját, így nem meglepő, hogy a beszélgetés is ezt a kérdéskört kerülgette. Szó esett a sugárkövetésről, amelyet már a C-Engine is támogat, az új animációkról, párbeszédekről, a szerteágazó történet hatásairól a világban, valamint arról is, hogy a streaming technológia miként segíti majd a hatalmas játszótér megjelenítését.

Mert ha a méretekről van szó, akkor a Dying Light 2-nek nem lesz semmi szégyellnivalója. Az első rész lepusztult városában is volt mit felfedeznünk, de a folytatás ehhez képest négyszer akkora lesz. Ez a világ pedig nem lesz teljesen statikus, hiszen Chris Avellone gondoskodik róla, hogy a döntéseinknek kézzelfogható nyoma legyen. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a város egyes részei máshogy festenek majd attól függően, hogy miként cselekszik a játékos. Biztos, hogy van elég melójuk a lengyel srácoknak.

A Dying Light 2 a jövő év folyamán fut be PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re.

15.
15.
Blueberry
#14: Te az ac/farcry...meg az ilyen játéknak csúfolt valamikre gondolsz ;) abban a játékban még céltalanul rohangálni is jó (csak a pálya volt kicsi+történet volt rövid)
14.
14.
GAMEROD
Az első se tetszett, nem ilyen játékokba való a nagy térkép ahol csak unalmas kínlódás eljutni a-ból b-be.
13.
13.
markoci555
4x nagyobb kb semmit nem jelent, ha nem töltik meg és nem elég változatos, a videót a ray tracingnél nyomtam ki, ezek is kezdik...
12.
12.
Ganzer
Várós, az első részt nemrég vettem újra elő, számomra még mindig a legjobb ebben a műfajban.
11.
11.
BrockSamson
Az elozo bemutato jopofa volt, de nekem kicsit tul scripteltnek tunt, ettol fuggetlenul erdekel a dolog.
8.
8.
Fata Morgana
Nagyon jól hangzik, az első részt is csípáztam beleugrott vagy 300 óra, szóval várom szeretettel a második felvonást.
7.
7.
Blueberry
Jó lenne már egy dátum :/ várós,az első részt rogyásig játszom ;) bár,kicsit furcsa hogy nem lesznek nappal zombik az utcákon,az első részben se túl gyakran támadtam emberekre amig nem volt jó lőfegyverem (szóval nem nagyon érdekel a gunplay,jó volt az úgy) remélem lesz “kisegítő”,nekem sajnos nem megy ez a “nagyon gyorsan nyomkodd a gombot”
5.
5.
manderel
#4: A maga idejében nagyon jó kis sci-fi fps volt. Szerették a kritikusok meg a játékosok is. Játékmenetben és techikailag is szuper volt. A későbbi folytatások már nem sikerültek olyan jól mint az első, így el is veszett a széria a feledés homályába.

Érdekesség hogy még a Dying Light is annak a motorját használja, igaz már a Chrome Engine 6-os verzióját, nyilván nem sok minden maradt az eredetiből.
4.
4.
godach
#3: Borítóról ismerem csak. Egyáltalán nem tudom milyen játék csak azt hogy fps.
3.
3.
manderel
#2: Én inkább egy új Chrome-ot néznék meg tőlük. :)
Az első nagyon ütött, cirka 16 éve, főleg hogy itthon szinkronos volt, Ganxstával a főszerepben. Volt még egy számozatlan folytatás, meg egy Chrome 2 valamikor 2010 körül, de azokra nem is nagyon emlékszem.
Igazán feléleszthetnék a sorozatot.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...