TGS 2019: Íme, a Ring-Con, a Switch új kiegészítője

  • Írta: fojesz
  • 2019. szeptember 13.
  • Bejelentés
Link másolása
A Nintendo lerántotta a leplet a Switch következő kiegészítőjéről, a Ring-Conról, amelyhez egy játék is érkezik Ring Fit Adventure címmel: a lényeget talán már sejtitek, itt bizony a fitnesz találkozik majd a fantasy kalandozással!

Ha emlékeztek, nem sokkal a Switch premierjét követően arról lehetett hallani, hogy a Nintendo alaposan rágyúrna a hibridkonzol kiegészítőire, és lám, a Nintendo Labo után újabb érdekesség érkezik a rajongók számára: a múlt heti teaser után a minap bemutatkozott a fitneszkütyünek szánt Ring-Con.

A Ring-Con a Ring Fit Adventure című játékkal kerül boltokba október 18-án, a teljes csomag ára pedig 80 dollár lesz. Hogy egészen pontosak legyünk, a gyömöszölhető Ring-Con csak a "hardver" egyik fele, tartozik még hozzá ugyanis egy lábpánt is, amely a lábunk mozgását hivatott érzékelni.

Persze nem önmagában, a Ring-Conhoz és a lábpánthoz is hozzácsaphatunk egy-egy Joy-Cont, ha pedig ezzel megvagyunk, nekiveselkedhetünk a Ring Fit Adventure-nek, amiben helyben futással és különböző tornagyakorlatokkal fedezhetjük fel a minket körülvevő világot, hogy végül szembeszálljunk... egy testépítő sárkánnyal.

A fenti videó kifejezetten tartalmas, lényegében minden fontos részletet elárul az új kiegészítőről. Megtudjuk például, hogy a Ring-Con nem egyszerű gumikarika, hanem egy elektronikus eszköz, amely érzékeli a nyomáserősséget, ennek megfelelően pedig a játékot hozzáigazíthatjuk a játékosok fizikumához, így a kisebb gyerekeknek sem kell belepusztulniuk a kiegészítő nyomkodásába.

A Ring Fit Adventure durván 40 gyakorlatot vonultat majd fel, ezeket pedig nemcsak a szerepjátékos elemekkel felturbózott sztorimódban, hanem különböző minijátékokban és kifejezetten edzésre szánt feladatokban is viszontláthatjuk. További érdekesség, hogy a játék kapott egy úgynevezett "csendes módot" is, ilyenkor topogással is elalibizhetjük a helyben futást, és a szomszédok sem fognak megőrülni a trappolásunktól. 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...