Call of Duty: Modern Warfare - jönnek a loot boxok

  • Írta: szlav
  • 2019. szeptember 14.
  • Hír
Link másolása
Úgy néz ki, hogy idén sem ússzuk meg loot boxok nélkül. Elrajtolt a Call of Duty: Modern Warfare PS4-es bétája, az elsőként harcba induló játékosok pedig máris rábukkantak a kellemetlen meglepetések első jeleire.

Az Activision és az Infinity Ward ezidáig feltűnően hallgatott arról, hogy az ingyenes DLC-k mellett milyen mikrotranzakciós opciókat tartogat majd a Call of Duty: Modern Warfare. Mindenképpen jó hír az, hogy a játékosok nem fognak szétszóródni attól függően, hogy ki melyik pályacsomagot vásárolta meg, de ez nem azt jelenti, hogy mindent olyan szimplán és átláthatóan megszerezhetünk majd, mint például a 2007-es Call of Duty 4-ben.

A bétateszt már javában zajlik a PS4-es előrendelők között, a mai nap folyamán pedig megnyílik a kapu a konzol többi játékosa előtt is. Nem kell nagy detektívnek lennünk ahhoz, hogy a meccsek utáni összegzés során kiszúrjuk a Supply Drop, illetve a Loot Box címkéit - egészen biztos tehát, hogy a lineáris progresszió helyett véletlenszerű jutalmak várnak majd ránk. Egyelőre úgy tűnik, hogy a ládákat a meccsek után szerezhetjük meg, de innen már csak egy karnyújtásnyira van a bankkártyás megoldás is.

A Black Ops 4 játékosai tanúsíthatják, hogy a Treyarch játéka nem szenvedett hiányt a különféle (néha már botrányos) mikrotranzakciós opciókból. Itt ugyanis a pályák és a kozmetikai cuccok mellett letehettük a pénzünket a véletlenszerű loot boxok és battle pass mellett is. Meglehet persze, hogy a Modern Warfare esetében a doboznyitogatás kizárólag a játékon belül, valódi pénz nélkül folyik majd, de mi lennénk a legjobban meglepve, ha ez valóban így lenne. Az sem kizárt, hogy a játék utólag kapja majd meg a fizetős loot boxokat, hiszen erre precedens a Crash Team Racing: Nitro-Fueled esete is.

Bárhogy is legyen, már nem kell túl sokat várnunk arra, hogy megtudjuk az igazságot, hiszen a Call of Duty: Modern Warfare október 25-én fut be PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra is.

13.
13.
vortel
OFF: magáról a játékról: tegnap végre tudtam néhány órát eltölteni a bétával. Amint kinyílt a create a class lehetőség (4-es szint) elkedztem élvezni a játékot. Ami eddi glejött a három pályából: jó pálya design, kellően zsúfolt és szellős egyszerre. Ezalatt azt értem, hogy sok a kis zeg-zug meg átjáró, de megvannak azok a spotok is ahonnan a pályá fő helyszíneit be lehet látni, pl zászlók, HQ bejáratok, stb. A játékmenettel a fejlesztők nem akarták feltalálni a spanyol viaszt, a classikus MW trilógia által kitaposott ösvényen megy tovább az új rész. Kellően pörgös, de nincs már az a dara, mint a WW2-ben volt pl. Kicsit lassabb a játékmenet, mert apályák nagyobbak. A fegyverek kicsit realisztikusabbak, nincs már az hogy egy pontra odatartod és alig van szóráéa a hitmarknak. Bizony érdemes néha pötyögtetni a pontosabb találatért. Egyébként kicsit BF-es lett a játék. Lehet ammo boxot dobni, amire szükség is van, mert úgy 5 kill után kb kifogy az alap lőszer. Nekem első körben tetszik, sztem meg fogom venni.
12.
12.
r3dman
Ezek az összegek igazából csak jelképesek mint mondjuk a dlc-k vagy ps plusz meg hasonló dolgok.A játékok se drágák csak a magyar meg a keleti csóró országokban érzi meg az ember.
11.
11.
shatterhand
#6: Mwr-t nem toltam,de az IW-t, ww2-t sokat és azokban rengeteg cucc van jngyen, farmolassal elérhető. Bo4 tavaly tenyleg szinte csak arra ment,hogy ami egyedi skin (!) azt vegye az ember. De mivel bo4ben minimálisan lehetett viszontlátni magunkat ezert azt is kár volt fizetni.
5.
5.
Beniciodeltoro
Nem úgy volt hogy ma és holnap nyílt béta van ?
Eddig még nem engedi tölteni nekem.
1.
1.
Daniel21
Hát... Ok...
Még jó hogy amúgy sem érdekelt a CoD úgy, az MW2 óta. :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...