Ezekkel a játékokkal indít az Apple Arcade

  • Írta: szlav
  • 2019. szeptember 17.
  • Hír
Link másolása
Napokon belül elindul az Apple saját előfizetéses szolgáltatása, az Apple Arcade. A havi 5 dollárt kóstáló csomag már a megjelenés napján több mint 50 játékot tartogat majd, köztük pedig találunk néhány kifejezetten érdekes címet is!

A konzolos, illetve PC-s piacon mára rutinszerűvé vált, hogy egy-egy egészen olcsó előfizetéssel több tucat játékhoz férhetünk hozzá. Az Apple pedig megnyitja a kapukat a mobiljátékok piacán is a hamarosan elrajtoló Apple Arcade segítségével. A szolgáltatás itthon is szeptember 19-én indul el, egyhavi tagságért pedig 5 dollárt kell kicsengetnünk.

Mindezt eddig is tudtuk, abban viszont nem lehettünk biztosak, hogy egész pontosan milyen felhozatallal kecsegtet majd a szolgáltatás. Nos, hivatalos közlemény továbbra sem érkezett ezzel kapcsolatban, a MacRumors csapata azonban kutakodott egy kicsit a szintén szeptember 19-én rajtoló iOS 13 bétaváltozatában - innen szedték össze az alábbi játékok listáját:

  • Agent Intercept (PikPok)
  • Assemble With Care (usTwo)
  • ATONE: Heart of the Elder Tree (Wildboy Studios)
  • Big Time Sports (Frosty Pop)
  • Bleak Sword (Devolver Digital)
  • Card of Darkness (Zach Gage)
  • Cat Quest II (The Gentlebros)
  • Cricket Through the Ages (Devolver Digital)
  • Dead End Job (Headup)
  • Dear Reader (Local No. 12)
  • Dodo Peak (Moving Pieces)
  • Don't Bug Me! (Frosty Pop)
  • Dread Nautical (Zen Studios)
  • Exit the Gungeon (Devolver Digital)
  • Explottens (Werplay Priv.)
  • Frogger in Toy Town (Konami)
  • Grindstone (Capybara Games)
  • Hot Lava (Klei Entertainment)
  • King's League II (Kurechii)
  • LEGO Brawls (LEGO)
  • Lifeslide (Block Zero Games)
  • Mini Motorways (Dinosaur Polo Club)
  • Mutazione (Die Gute Fabrik)
  • Neo Cab (Surprise Attack Games)
  • Oceanhorn 2 (Cornfox & Bros)
  • Operator 41 (Shifty Eye Games)
  • Over the Alps (Stave Studios)
  • Overland (Finji)
  • Patterned (Borderleap)
  • Projection: First Light (Blowfish Studios)
  • Punch Planet (Block Zero Games)
  • Rayman Mini (Ubisoft)
  • Red Reign (Ninja Kiwi)
  • Sayonara Wild Hearts (Annapurna)
  • Shantae and the Seven Sirens (WayForward Technologies)
  • Shinsekai Into the Depths (Capcom)
  • Skate City (Snowman)
  • Sneaky Sasquatch (Rac7 Games)
  • Spaceland (Tortuga Team)
  • Speed Demons (Radiangames)
  • Spek. (Rac7 Games)
  • Spelldrifter (Free Range Games)
  • Stellar Commanders (Blindflug Studios)
  • Tangle Tower (SFB Games)
  • The Enchanted World (Noodlecake Studios)
  • The Get Out Kids (Frosty Pop)
  • The Pinball Wizard (Frosty Pop)
  • Tint. (Lykke Studios)
  • Various Daylife (Square Enix)
  • Way of the Turtle (Illusion Labs)
  • WHAT THE GOLF? (The Label)
  • Where Cards Fall (Snowman)
  • Word Laces (Minimega)


Egyelőre nem lehetünk benne biztosak, hogy a névsor teljes-e, illetve az is előfordulhat, hogy az említett címek közül nem mindegyik kerül be az első napos felhozatalba. Akárhogy is legyen, elég csupán végigfutnunk a listán, hogy megakadjon a szemünk a Ubisoft, a Devolver, a Capcom, vagy akár a magyar Zen Studios üdvöskéin.

2.
2.
manderel
#1: Nem, elvileg Macre is.
1.
1.
Ganzer
Miafasz. Exit the Gungeon. Nekem ez kell. De ez csak iOS-re lesz?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...