Trine 4 - álmainkba férkőznek a sötét árnyak

  • Írta: sirdani
  • 2019. szeptember 19.
  • Videó
Link másolása
A Trine 4: The Nightmare Prince legújabb történeti traileréből kiderül, hogy Zoya, a tolvaj, Amadeus, a varázsló és Pontius, a lovag miért áll újból össze egy csapatba. Kalandjaik során az izmaik mellett az agyukat is megtornáztathatják.

A történet szerint a nyughatatlan Selius herceg folyamatosan a varázslás elsajátításával foglalkozik, csak éppen nem túl sikeresen. Sőt, kudarcainak tengere egyre több olyan sötét, árnyszerű lényt szabadít a birodalom népére, melyeket képtelen kordában tartani. Az árnyak egyetlen célja pedig, hogy az emberek legnagyobb félelmeit megismerjék és valóra váltsák, szóval legendás triónknak nem sok vesztegetni való ideje maradt, mielőtt újból a királyság megmentésére sietnének.

A Trine 4: The Nightmare Prince október 8-án érkezik PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Switchre. Ugyanezen a napon rajtol el a Trine: Ultimate Collection is, mely a széria összes korábbi részét is tartalmazza az új alkotás mellett.

1.
1.
Darksiders84
Na most legalább bepotlom hogy szerencsére így egybe jön az összes. Gondolom azért nem túl hosszú 1-1 rész időben alig pár óra talán? Nem mintha számítana mert úgyis érdekel a Mediewil előtt pont jó lesz aztán kb ennyi az év vége mivel a nagy mester zseniális művét DS inkább megvárom hogy valójában milyenek lesznek a tesztek de nem valószínű hogy nekem való lesz. Remélem ez tényleg lesz dobozosan mert nem lehet még előrendelni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...