Bemutatkozott a Total War Saga: Troy

  • Írta: fojesz
  • 2019. szeptember 19.
  • Bejelentés
Link másolása
Lényegében nyílt titok volt, hogy készül, az imént pedig formálisan is bemutatkozott a Total War Saga: Troy. Az új részt az Iliász ihlette, és egészen a bronzkorig, a trójai háború idejére visz minket vissza az időben.

Habár a fejlesztést Homérosz Iliász című műve ihlette, a Total War Saga: Troy igyekszik történelemhű maradni. Ennek ellenére a döntéseink most is befolyásolják az eseményeket, így végső soron az égei civilizáció sorsa csak rajtunk múlik a Creative Assembly szófiai stúdiójánál készülő játékban.

A játék során olyan ismert és egyedi képességekkel felvértezett harcosokkal találkozunk majd, mint Akhilleusz és Hektór, a csata azonban nem minden, a gazdaság és a diplomácia is kiemelt szerepet élvez, és bizony nem árt, ha az istenekkel is jóban leszünk, ha meg szeretnénk hódítani Tróját.

A mitológiai elemek sajátos módon köszönnek majd vissza a játékban: az Eurogamer beszámolója szerint például a Minótaurosz is játszható egység lesz, csak itt éppen egy nagydarab fickó öltözik majd be marhabőrökbe, miközben koponyát visel a fején, ami épp elég, hogy félelmet keltsen az ellenfeleiben.


A Total War Saga: Troy 2020-ban jelenik meg PC-re.

2.
2.
B-Shaggy
Ez nagyon jól hangzik. Az utolsó előtti bekezdés alapján elég sok elemet meghagytak a Three Kingdoms hero unitjaiból.
1.
1.
kirschakos
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...