Kétféle változatban jelenik meg a PlayStation 5?

  • Írta: Shifty
  • 2019. szeptember 20.
  • Pletyka
Link másolása
Egy frissen felröppent szóbeszéd szerint a PlayStation 5 kétféle kiadásban lesz majd kapható, így az alapváltozat mellett lehetőség lesz választani egy Pro-kiadást is, pont úgy, mint a PlayStation 4 esetében.

Azt már tudjuk, hogy borzasztóan gyors töltési időt ígér az új PlayStation, aminek a devkitjei elég futurisztikusan néznek ki, de azért az igazi, hivatalos konkrétumokra még mindig várnunk kell.

Most is csak egy szóbeszédről tudunk beszámolni, nemrég ugyanis felröppent a hír, hogy az alap PlayStation 5 mellett kapunk majd egy Pro-kiadást is, pont úgy, mint a PlayStation 4 esetében. Ráadásul a két modell egyszerre jelenik meg. Ezt Zenji Nishikawa újságíró osztotta meg nemrég egy livestream során (29. percig kell tekerni a fenti videóban), aki nemrég részt vett Yokohamában a Computer Entertainment Developers Conference-en, ahol a fülest is kapta.

Nishikawa szerint a döntés hátterében az áll, hogy a Sony úgy látta, a vásárlók nagyon jól reagáltak a PlayStation 4 Pro bevezetésére, és így két irányba ágazott piacot is le tudják fedni a japánok, hiszen biztosan lesznek olyanok, akik a lehető legerősebb PlayStation 5-re teszik majd le a voksukat.

A kérdés inkább az, hogy az amúgy is komoly erőforrást ígérő alapgép után mit tud kínálni a Pro-címkével felruházott gép esetében a Sony.

58.
58.
Juha
#56: Csak pl. a Mol sem forintért veszi a benyát, ezért drágább lesz az üzemanyag, amiért drágul kb. MINDEN, amit 2 méternél arrébb kell mozdítani. Tényleg nagyon jó ez nekünk, "átlagembereknek".
A KSH infói helyett menjetek már két kört a városban, és kérdezzétek meg az olyan embereket, akik tényleg vásárolnak is pl. kenyeret. (Persze, van indok, rossz időjárás stb., de rendkívüli minőségi romlás mellett drasztikus áremelkedést vehetünk észre az elmúlt 5-10 évben).
Sajnos ugyanez a hatása a minimálbéremelésnek is.
45.
45.
Caleon
Ha a PS5 egyetlen exkluzív játékkal jelenne meg és azt Bloodborne 2-nek hívnák, nekem már első napos vétel... a pro...
42.
42.
delphijos
#39: Egyetértek, ugyanakkor ha így is lesz ( két verzió megjelenéskor ) nincs semmi garancia hogy “féltávnál” nem jön ennek ellenére egy upgrade... Hogy ne így legyen, a jobb verziónál tényleg nem kéne finomkodni, és akár egy vaskosabb árcédula mellett egy joval erősebbet kihozni.....
40.
40.
crytek
#38: Ahhoz semmiképpen sem mert egy moslék és nem is mindenhol elérhető. :)
39.
39.
Tibi80
Szerintem nem rossz dolog ha van két verzió alapból, mindenki döntse el, hogy melyikre van kerete illetve szüksége...ahogy lentebb leírták, el lehet adni a régi konzolt, lehet kamatmentesen hitelre vásárolni, a kérdés csak az..hogy ha megjelenéskor már elérhető lesz mind a két verzió, hogy vajon miben és mennyire fognak egymástól eltérni tudásban és árban...nekem pl bosszantó tény volt,mikor kijött a PS4 PRO mert alig 3 évvel előtte vettem meg az alapgépet, tehát nem volt még az leharcolva, de a tudásbeli különbség elcsábított, de elég nagy ráfizetéssel sikerült csak lecserélni..most, ha indulásnál egyből elérhető lesz mind a kettő architektúra, én biza egyből a combosabbra fogok hajtani... :)
37.
37.
crytek
#35: 5$-t eddig is adtam játékokért nem értem psen ez mivel lesz másabb? De mondom TI nagymenök jobban tudjátok én mit vásárlok..
35.
35.
godach
#34: Mivel szerintem egy játékért képes annyit kifizetni, mint amennyi saját bevallásod alapján az éves kerested, szerintem van joga ezt írni :&
32.
32.
crytek
Csak legyen rá jó játék.. ps4 a maga kb 15 játékával eddig nem győzött meg hogy vegyek. Ha ez a szám a ps5 érában felkúszik kb 50-re akkor már lesz értelme venni (ugye a ps4 cumok futnak majd rajta) Szóval már csak 35 cím kell..
29.
29.
patka21991
#28: Banki hitel sem kell. A Telekomnál rengeteg mindent ki lehet hozni kamatmentes részletre. Persze van hogy valami drágább, de megjelenéskor durván egy árban lesz a többi konzol bolttal.
28.
28.
#26: Nyilván ez így van és az lenne a legjobb, ha ezt mindenki zsebből tudná magának venni, mint a rúd párizsit.

Ettől függetlenül, ha van egy olyan gamer, aki zsebből nem tudja kihúzni az új konzol árát, de használná évekig, ahogy eddig is az előzőt, az megveheti nyugodtan hitelre is. Persze csak akkor, ha nincs a nyakán 15 másik hitel. Nyilván nem 10 évre és full szar kamattal, hanem mondjuk egy 10 havi, vagy egy éves futamidő, ami 10 ezerbe kerül a végére. Ha úgy van alkalom, akkor inkább max fél év, rövidebbet meg nem is szoktak kínálni a hitelkonstrukciókban.

Igaza van Oldman-nek. Egy átlagos dolgozó fiatal Magyarországon a 20-23 éves korosztályból (unokaöcsém, haverjai, csajok meg emberek) részletre vette a telefonját, laptopját. Ha csak egy PS-t akarsz cserélni az újra, mert minden másod van (helyszín, kanapé, TV, telefon) és lenne rá havi 16 ezred egy évig (190 rugós vételárhoz viszonyítva), akkor be lehet játszani. De bele is lehet tenni egy 50-est nyitánsak és a maradékot is fél év alatt befizetni, akkor nem halsz ki tőle.

Early Access, érted.
19.
19.
Darksiders84
#7: Grat az ikrekhez! Nagy változást hoznak nem sok időd lesz mellettük és valószínűleg előbb is tapasztalod meg hogy kopaszodásra vagy őszülésre leszel hajlamosabb. Nem kell aggódni pikk-pakk elrepűl az első 2-3 nehézkes év aztán viszont már nem fognak hagyni és kiveszik majd a kezedből a joyt.
18.
18.
crytek
#17: Láthatjuk ,hogy semmi jelentősége nincs neki...
17.
17.
frankdelgado
Kívàncsi leszek, ki fogja birtokolni a "a vilàg legerősebb konzolja" címet.
16.
16.
Ja, az egyik lesz a gyenge, a másik meg a kevés.
13.
13.
delphijos
#11: Hát azért ez más kicsit, itt a verzióknál nem kell annyit “játszani”, hanem teszem azt a Pro-nál van 60 fps , a másiknál nincs. A Pro-nál nagyobb látótáv van bekapcsolva, stb.... Azért ez jóval egyszerűbb mint PC-n a “végtelen” kombináció....
12.
12.
delphijos
Nem erről van szó. Persze, rengeteg ember van aki nem engedheti majd meg magának, de egy csomó olyan is, aki teszem azt 120-at ad érte, de 180-ért mar nem venné meg. Eddig is ez volt a nagy “libikóka” játék a teljesítmény és az ár között....
11.
11.
Juha
És lassan bejön az, amit minden konzolos felhozott példaként: "nem kell különböző hardverekre fejleszteni, hanem az adott fixből hozzák ki a maxot".
Pár éven belül szerintem összemosódik a PC/konzol, most még csak kétféle alapgép van, de jönnek még itt bővíthető/cserélhető hardverek is majd, még mi is megéljük.
#7 Gratula, nekem egy is sok(k) volt, eszembe se jutott gépet bekapcsolni, nehogy a fülesből kihallatszó halkra állított hangok felkeltsék a kicsit a másik szobában :-)
Ma meg már azért kapcsolom be ritkán, mert lefárasztjuk egymást fizikailag/agyilag egyaránt (2,5 éves), így simán kihagyhatsz egy konzolgent szerintem ;-)
2.
2.
Ooorky
#1: Nekem pl. előreláthatólag csak akkor lesz 4K-s tv-m ha már nem lesz 1080p kapható, így felesleges egy olyan konzol ami arra van belőve, elég a "butított", gyengébb, csöndesebb.
1.
1.
Yanez
A Pro sukárabb lesz, így pedig a hülyének is megéri a plusz pénzt. Komolyra fordítva, elképzelni sem tudom, hogy rajtkor miért lenne jobb egy valamivel erősebb gép. Nincs értelme. Hacsak az alapgépet nem csinálják szándékosan gyengébbé, de ezt meg nem hiszem. Lehet, hogy nem is a hardverben lesz a különbség?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...