Hétfőig ingyen barbárkodhatunk a Conan-szériával

  • Írta: sirdani
  • 2019. szeptember 20.
  • Akció
Link másolása
A Funcom úgy döntött, hogy ez a hétvége ideális lesz újabb barbárok toborzására, így a franchise három népszerű alkotását is teljesen ingyen kipróbálhatóvá tették. Egy RTS, egy RPG és egy MMO is vár ránk a hétvégén.

A mai naptól kezdve egészen szeptember 23-ig a Conan-franchise ünneplésének alkalmából három Conan-játék is ingyen tölthető. Az első cím a 2017 januárjában útjára indított Conan Exiles, mely az Early Access-státusz elhagyása óta számos ingyenes frissítést és hét tartalmas DLC-t kapott.

Költségek nélkül kipróbálható még az Age of Conan: Unchained MMO is, melynek sikerét jól szemlélteti, hogy a megjelenés utáni első héten több mint egymillió példányt adtak el belőle. A 2011-es alkotás ráadásul szintén sokat fejlődött a rajtja óta, mind a látvány, mind a tartalom mennyisége, mind pedig az optimalizáció terén.

Végül pedig az idén megjelent Conan Unconquered RTS is ingyen játszható. Az alkotás ugyan nem rajtolt zökkenőmentesen, ám az utóbbi hónapokban már sokat javítottak a lépten-nyomon felmerülő bugokból, és a cím jó úton halad, hogy egy teljes mértékben élvezhető túlélőstratégiai játékká nője ki magát.

Mind a három cím hétfőig lesz ingyen tölthető a Steamről, a hétvége után pedig egy héten keresztül komoly leárazással szerezhetjük be mindegyik alkotást. Jó szórakozást!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...