Mortal Kombat 11 - érkeznek a háromfős raidek

  • Írta: szlav
  • 2019. szeptember 27.
  • Letöltés
Link másolása
Egy elég furcsa, de ötletes koncepcióval rukkolt elő a NetherRealm. A Mortal Kombat 11 következő frissítésében bemutatkozik a Team Raids játékmódja, melynek során három játékos száll szembe egy főellenféllel.

Nem sűrűn láthatunk olyat, hogy egy klasszikus bunyós felállásban több játékos egy időben küzdjön meg egy jókora, közös ellenféllel. A NetherRealm csapata márpedig az innováció híve, így a Kombat Kast legfrissebb adásában lerántották a leplet a Team Raids játékmódjáról (a lenti videón 14:47-től).

Egy kooperatív, PvE-módról van szó, melynek során három bunyós együtt küzdhet meg egy közös főellenféllel. Furcsa ezt elképzelni a Mortal Kombat 11 kontextusában, de ne aggódjatok, nem arról lesz szó, hogy egyszerre négy harcos ugrabugrál majd a képernyőn.

A megoldás igazán egyszerű: mindenki a saját 1v1-es küzdelmét látja majd, a két csapattársunk pedig csak apró ikonként, de való időben jelenik meg előttünk. Ellenfelünk azonban mégis csak közös lesz, így az életpontjait jelző sáv is úgy változik majd, ahogy a többiek osztják a pofonokat. A meccsek során kapunk néhány kihívást is, melyek segítségével erősíthetjük a csapatunkat, vagy tovább gyengíthetjük az ellenfelet. A gyakorlatban tehát arról van szó, hogy három különböző, de egymást befolyásoló harc folyik majd, melyek végeredménye is közös lesz.

20.
20.
B-Shaggy
#19: Miért kéne elfogadni hogy kinézet alapján, és főleg videojátékos nők kinézete miatt valaki halálát kívánjátok? Ez megy tovább végtelen loopba, ne várd, hogy ha ilyeneket mondanak, mindenki csendbe marad.
9.
9.
B-Shaggy
Who would win:
Egy sikeres ember a videojátékos szférában aki szeretne boldog lenni
Vs.
Kimoderált üzenet
7.
7.
DarkLord
De, akkor öltözött volna már valamelyik női karakternek a játékból nem? :D
6.
6.
_Tappancs_
Kíváncsi vagyok ezután mivé fog átváltozni.
5.
5.
DarkLord
Mit moderálnak ki mindig Nyarlako-nak? Még egyszer sem láttam, mint ír, de gondolom valami csúnyát erről az egyedről :D
1.
1.
DarkLord
Középen ez az izééé vagy mi ember vagy nő vagy férfi vagy mi ez? Nekem ez a figura olyan unszimpatikus volt, mindig, de most ezzel rádobott egy lapáttal :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...