Márciusban érkezhet nyugatra a Persona 5 Royal?

  • Írta: szlav
  • 2019. október 3.
  • Pletyka
Link másolása
Október 31-én a japán rajongók már lecsaphatnak a Persona 5 bővített változatára, de az angol nyelvű, nyugati változat egyelőre nem kapott hivatalos megjelenési dátumot. Úgy tűnik, hogy a Game Informer mégis tudott olyat, amit mi eddig nem.

A hónap végén Japánban már kapható lesz a Persona 5 Royal, ami amellett, hogy tartalmilag kiegészíti a méltán népszerű szerepjátékot, helyenként teljesen át is írja annak történetét. Ez mind szép és jó, de a szigetországtól nyugatra élők legfeljebb csak sóvár pillantásokat vethetnek a játékra, hiszen az Atlus nem árulta el, hogy mikor kerülhet itt is boltokba a várva-várt alkotás.

Korábban annyit azért megszellőztettek, hogy valamikor 2020 tavaszán csaphatunk le rá, de ezen felül nem érkezett semmi konkrétum. Nos, úgy tűnik, hogy a Game Informer mégis kihúzott a stúdióból valamit, hiszen az amerikai  játékmagazin következő számában említést tesznek a jövő márciusi megjelenésről. A keleti és nyugati változat közötti intervallum többé-kevésbé passzol is az eddig tapasztaltakhoz, hiszen az eredeti játék 2016 szeptemberében jelent meg Japánban, hozzánk pedig 2017 áprilisában érkezett meg az angol szinkronnal kiegészített verzió.

1.
1.
nomator
Szerintem sanszos, hogy csak áprilisban jön, de ne legyen igazam. Az a hónap már elígérkezett a CDPR-nek, szóval jó lenne nagyon a március.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...