The Last of Us: Part II - ügyelj a pulzusodra!

  • Írta: Shifty
  • 2019. október 3.
  • Hír
Link másolása
A Naughty Dog társvezetője, Anthony Newman a Polygonnak adott interjúban elárult egy újabb érdekes részletet a The Last of Us folytatásáról, amiben ezúttal már a szívverésünknek és a pulzusunknak is szerepe lesz.

A The Last of Us: Part II legutóbbi játékmenet-bemutatója elég jó képet adott arról, milyen megpróbáltatások várnak majd a folytatás főhősére, Ellie-re. A játékmenet erősen épít majd a feszültségre, a kiszolgáltatottság érzéséből eredő bizonytalanságra, és ezt hivatott szolgálni az a rendszer is, amiről a Naughty Dog társvezetője, Anthony Newman a Polygonnak adott interjúban mesélt.

Ez pedig nem más, minthogy a játék figyeli majd Ellie és az ellenfelek pulzusát. Az újdonság nem a játékmenetre lesz hatással, sokkal inkább a hangulatra, így amikor rohanás után megállunk pihenni, akkor jól látható lesz, ahogy Ellie kapkodja a levegőt és kimerült, de a harcok közben levegő után kapkodó karakterek is a beleélést, a feszültség generálását segítik elő. A rendszer a háttérben működik, vagyis nem kapunk majd staminát, amit menedzselni kell, szigorúan csak a hangulatteremtést szolgálja ki az algoritmus, ami természetesen az ellenfelek viselkedését is figyelni fogja.

A The Last of Us: Part II 2020. február 21-én érkezik PlayStation 4-re.

12.
12.
DeKor
Érdekes, egy másik interjúban nem egészen ezt mondták. Azt mondták, hogy a pulzus megemelkedésének és a levegő kapkodásának hangos zihálás lehet a végeredménye, amit a clickerek meghallhatnak. Ezért vigyáznunk kell, hogy bizonyos helyeken ne hozzuk olyan helyzetbe a karaktert, hogy zihálnia kelljen.
Ugyanakkor az ellenfeleink is zihálnak, ha megfuttatjuk őket, tehát lehet taktikázni ezzel a játékmeneti elemmel, mert őket is ugyanúgy meghallják a clickerek, ha hangosan kapkodják a levegőt.
7.
7.
Duken
Fain, csoroghatnak az infók tőlem hetente is. Mégiscsak a kibszott TLoU 2-ről van szó!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...