Távozik az ArenaNet társalapítója

  • Írta: fojesz
  • 2019. október 4.
  • Homo Nobilis
Link másolása
Mike O’Brien úgy döntött, hogy 19 év után elhagyja az ArenaNet fedélzetét. A Kotaku értesülései szerint az úriember egy kisebb csapattal már a Guild Wars folytatásán dolgozhatott az elmúlt időkben.

Mike O'Brien, az ArenaNet társalapítója bejelentette, hogy 19 év után elhagyja a fejlesztőcég fedélzetét. Az úriember saját elmondása szerint egy ideje már egy új projekten dolgozott a csapatnál, most azonban úgy döntött, hogy néhány barátjával új stúdiót indít, és kisebb fejlesztésekbe vágja a fejszéjét.

Ez így önmagában egy nem túl izgalmas átigazolási hír, azonban a Kotaku némi extra infót is kiderített a sztorival kapcsolatban. A blog úgy értesült, hogy O'Brien valójában egy új Guild Warson, jó eséllyel a Guild Wars harmadik részén dolgozott, és nem egyedül, hanem hét másik, szintén ehhez a projekthez köthető kollégájával dobbantott az ArenaNettől.

A nagy kérdés persze az, hogy mi lesz az új Guild Wars sorsa: habár a Guild Wars 2 már hétéves, a harmadik rész állítólag még nem kapott zöld utat házon belül, azt viszont a Kotaku forrása sem zárja ki, hogy O'Brienék munkáját hasznosítja majd valamilyen módon az ArenaNet. 

A hivatalos közleményében az ArenaNet arról ír, hogy a Guild Wars 2 pályafutása folytatódik, a következő állomás az Icebrood Saga névre keresztelt frissítés lesz. A Guild Wars 2-csapat vezetését Mike Zadorojny veszi át, igaz, mivel O'Brien már két évvel ezelőtt a háttérbe húzódott, a tényleges vezetői feladatokat korábban is ő látta el. O'Briennek egyébként meggyőződése, hogy jó kezekben lesz a játék.

Érdemes megjegyezni, hogy az ArenaNet februárban komoly leépítéseken esett át, akkor 140 munkatársának intett búcsút a cég. Az átszervezésekben közrejátszott az is, hogy a stúdió törölt egy eddig be nem jelentett játékot.

2.
2.
Extol
Sajnálom hogy ilyen megpróbáltatásokon megy keresztül ez a kis cég, remélem hamar helyrerázódnak a dolgok és folytatódik a GW3 fejlesztése
1.
1.
mephi
Nemrég kijött az Icebrood első, amolyan felvezető része, ami szerintem jól sikerült. Kiemelném a char rockkoncertet, ami nekem a személyes kedvencem lett. Bár a játéknak biztosítva van a jövője, viszont én az Anetért kicsit aggódok.
A hétvégén pedig jöhet a Metal Legion! :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...