Call of Duty: WWII-vel erősít a Humble Monthly

  • Írta: sirdani
  • 2019. október 5.
  • Akció
Link másolása
Több hónapnyi gyengébb ajánlat után ismét egy iszonyatosan ütős felhozatallal próbálkozik a Humble Monthly. Ezúttal rögtön három játékot is felfedtek a szervezők, méghozzá 139,97 dollár értékben.

A hónap legizgalmasabb - vagy legalábbis legdrágább - címe egyértelműen a franchise világháborús gyökereihez visszanyúló Call of Duty: WWII, ugyanakkor a másik két játékra sem lehet panaszunk. Ezek közül az első a 2016-ban visszatérő legendás platformer, vagyis a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy, melyet a PC-n alig egy hónapja, egészen pontosan szeptember 3-án megjelent Spyro Reignited Trilogy követ.

Az ajánlat már így is roppant kedvező a mindössze 12 dolláros árért cserébe, ráadásul november 1-jén a mostani 139-97 dollár értékű játékok mellé még további címek csatlakoznak majd. Az előfizetésre egyébként szintén november 1-ig van lehetőségünk.

28.
28.
crytek
Még az idén megváltozik a Humble Monthly és Humble Choice lesz belőle

- mostantól fixen 10 játék lesz a monthlyban
- mostantól nincs meglepetés játék, mind a 10 azonnal ismert és a csomagodtól függően választhatsz belőle 3-at vagy 9-et
- a szolgáltatás egyértelműen drágul, a 3 játékos csomag 15, a 9 játékos 20 dollár lesz, de a 20 dollároshoz már 20% store kedvezmény jár
- lesz egy 5 dolláros lite szolgáltatás, 10%os store kedvezményt és trove hozzáférést ad

És ami a lényeg, hogy azoknak, akik a változás pillanatában élő előfizetésük van (akár pause-olt is) a meglévő előfizetésük egy classic planné alakul és azon is maradnak, amíg nem cancellálják a dolgot. Classic planen
- marad a régi, 12 dolláros ár
- fixen kapod mind a 10 játékot
- 20%ra nő a store kedvezmény
- akárhány hónapot pause-olhatsz zsinórban

Vagyis érdemes most befizetni egy hónapot, ha valakinek nem lenne jelenleg semmilyen planje, hogy meglegyen a subscription (ez a hónap amúgy is igen erős) és utána fenntartani a classic subscriptiont addig, amíg csak lehet.
Ezzel most könnyebb dolgod lesz, hisz nincs meglepetés játék, látod egyből a teljes kínálatot, el tudod dönteni, hogy érdekel-e és ha nem, akkor egyszerűen nyomsz egy pause-t az adott hónapra.
Ezzel a módszerrel a havidíj változatlan, több játékot kapsz (bár nem tudom, hogy eddig is mindig megvolt-e a 10), nincs lutri a játékok közt és 20% store kedvezményed lesz a korábbi 10% helyett. Ha pedig nem tetszik az adott hónap, akkor pause és nem kerül egy fillérbe se fenntartani a classic plant.


Szóval aki 12$-os havidíjat akar az most fizessen be az soha ne cancelezze mert utána már csak a 20$-os lehetőség van vagy az olcsóbb semmirekellőek :)
24.
24.
user101
Ízlések és pofonok... A COD számomra nem képvisel értéket, ahogy a Spyro sem igazán. A Crash a csomag egyetlen címe ami érdekel, mivel utoljára ps2-n játszottam vele... Így se rossz, de messze nem "megismételhetetlen rekord gyanús" ... :)
22.
22.
pjoco
Nagyon jó ár. Crash és Sypro-t amúgy is imádom a Codnak meg legalább kampányát kijátszom. 12 dollárért ezt sehol se kapni így egyben. Csak a Crash 20 dollár más oldalakon. Humble Bundle idei legjobb csomagja ez nekem.
17.
17.
logic5
#16: Pontosan. A mai napig tolom.
16.
16.
Neo1989
Maga a COD sorozat kitermelt már katasztrofális meg jó részeket is egyaránt.
Ettől eltekintve maga a WWII szerintem nagyon jól sikerült.
15.
15.
crytek
#14: Hát nem is. Én steam grup buyon tolom a dolgot ott meg a 12$-os csomagot ha 12.5$-ért akarnám eladni elhajtanának a vérbe.
Aki cd kulcsos siteokon akar kereskedni ott ezek a címek 2+ hónap múlva aranyat érnek. Nagyon sokan NEM bundleznak ,így 2+ hónap múlva ezek a címek fejenként 8-10$-ért lazán eladhatóak lesznek.
14.
14.
godach
#13: Még jó hogy azt állítottad sokszor hogy te nem foglalkozol ilyesmivel lol
11.
11.
logic5
#10: Kivételesen igazad van. Dehát a fika gépezet működik...
8.
8.
JFly79
#6: Miben testesül meg ez az "elmetrükk", ha szabad megkérdeznem?
6.
6.
A 2 éves, világháborús COD. Nem érdekelt akkor sem, meg most sem.
Crash, aminek a részeit végigvittem eredeti hardveren akkoriban + utána emulátorban összesen, vagy 4-szer. + CTR
Spyro, aminek a részeit eredeti gépen, eredeti időben nyomtam egy darabig mindig, amikor megjelentek. De már akkor sem tetszett igazából egyik sem.


De ez én vagyok és a fentiek miatt nincs hatással rám az az elmetrükk, hogy ugyan azokat a játékokat egymás után el lehet adni nekem. Viszont, aki ezekről a címekről lemaradt, vagy csak egyszerűen szereti a COD-ot, annak ez villám vétel kell hogy legyen. Nagyon is ajánlható kis csomag.
5.
5.
frankdelgado
#1: Az idő neked dolgozik ;)
1.
1.
crytek
3 hónap skippppppp után végre egy fantasztikus , megismételhetetlen rekord gyanús csomag így kell ezt!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...