PlayStation 4 - vége a Facebook-integrációnak?

  • Írta: fojesz
  • 2019. október 9.
  • Hír
Link másolása
Az új rendszerfrissítéssel egy másik, előzetesen nem beharangozott változtatás is érte a PlayStation 4-et. A hét elején megszűnt a platform Facebook-integrációja, igaz, a közösségi oldal szerint csak ideiglenesen.

Sok videojátékos újságíró vonyított fel fájdalmasan, amikor kiderült, hogy a Sony kiveszi a PlayStation 4 rendszeréből a Facebook-integrációt, gyakori ugyanis, hogy a kollégák pendrive-ra másolgatás helyett egyszerűen egy privát Facebook-albumba osztogatják tovább a játékok cikkekbe szánt screenshotjait.

Fícsörparadicsom 2013-ból: megosztjuk az élményt.

Persze túlzás lenne azt állítani, hogy a Facebook-integráció úri huncutság, sőt a konzolgeneráció elején kifejezetten fontos újításként harangozta be a Sony, hogy a PS4-en már összedrótozhatjuk a PSN-fiókunkat a Facebook-profilunkkal, rákereshetünk a PS4-en játszó facebookos ismerőseinkre, a játékokban készített képeket és videókat pedig közvetlenül, egy erre dedikált gomb segítségével oszthatjuk majd tovább a közösségi oldalon.

Úgy tűnik azonban, hogy egy korszak érhet most véget, a Sony ugyanis a PS4 legújabb rendszerfrissítésével kiszedte a Facebook-integrációt a konzol dashboardjából. Habár a konzolgyártó nem árulta el, hogy ennek mi az oka, a Kotaku elérte a Facebook illetékesét, aki azt mondta, a két cég épp újratárgyalja a Facebook-integrációt lehetővé tevő szerződésüket, és amíg nem sikerül megegyezniük, lelőtték az említett funkciókat.

Ez alapján úgy tűnik, a búcsú csak ideiglenes - reméljük, mihamarabb tisztázódik a helyzet!

9.
9.
NECROSMOKE
#3: Majd ha minden Facebook ismerosom igy tesz, ahogy te irtad, akkor en is kerulo uton tennem fel...persze most mar csak ugy lehet :(
8.
8.
Obi Wan Kenobi
#6: És az is a Sony hibája ugye?
7.
7.
silkgoat
#6: Gondolom most hogy a facebook sajat gaming platformot grundol, nem szeretne beengedni csak ugy a tobbieket. Fizessenek.
6.
6.
Gondolom a Sony több pénzt akar követelni a Facebook-tól mindenféle ok nélkül. De végül is a Spiderman-Disney műdráma is az elvárható módon folyik tovább, miért ne lenne pont ez másképp?
5.
5.
Őrnagy
#3: Én egyszer próbálkoztam ilyesmivel, valahogy megoldottam, de már nem tudom hogyan.
4.
4.
Őrnagy
#3: Én egyszer próbálkoztam ilyesmivel, valahogy megoldottam, de már nem tudom hogyan.
3.
3.
DeKor
#2: Én eddig is kerülőúton töltöttem fel képet, vagy videót Facebookra, pendrive-ról. Ugyanis a share funkció meglehetősen hiányos. Nem lehet kiválasztani, hogy melyik facebook csoporttal akarod megosztani a tartalmat, kizárólag a saját idővonaladon oszthattad meg. És mivel én tisztelem az ismerőseimet, és tudom, hogy közülük sokan nem kíváncsiak ilyen tartalomra, ezért eszem ágában sincs teleszemetelni ilyesmivel a hírfolyamukat.
2.
2.
NECROSMOKE
#1: Bocsi, ne garagudj, akkor ezt te nem értheted.

ON: Elég kár. Most csak kerülő úton lehet majd Facebook-ra képet feltölteni.
1.
1.
Neo1989
Azt se tudtam hogy van rajta :)
Am meg minek mindenikek van már tablet-je meg telefonja.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...