Aranylemezen a Need for Speed: Heat

Az EA kommunikációs menedzsere, Ben Walke két rövid jelenet kíséretében a Twitteren jelentette be, hogy aranylemezre került a nyilvánosságot eddig kényesen kerülő új Need for Speed-játék, a Heat.
  • Írta: Shifty

Kommentek

#17
#16: Voltak azért még utána is jó játékok, de persze kinek mi tetszik. Az Underground játékokkal nagyon jól kapták el az akkor futó Halálos iramban filmek feelingjét, a Most Wanted pedig azzal a sztori vonallal ha jól rémlik kifejezetten újdonságnak számított akkoriban (autós játékok terén), ráadásul úgy érezte az ember, hogy nem a semmiért versenyez. Nekem speciel bejött még utána a Carbon és a Pro Street is, azt hiszem az Undercovernél indultak meg a leejtőn. Jött azért még egy egész korrekt Shift széria, valamint a Hot Pursuit reboot 2010-ben, és utána valahogy tényleg kifújt a sorozat. A lentebb dicsért The Run játékot mondjuk nem próbáltam. Ezen a Heat-en még elgondolkodom, hogy egy komolyabb leárazásnál (5-6 ezer Ft-ért) megpróbálkozom vele, de nem lepődnék meg, ha nem sok újdonságot hozna a néhány nappali versenyen kívül a 2015-öshöz képest.
#16
Szvsz. a Need for Speed sorozat már nagyon régen igen komoly identitásválságban van. A szememben az utolsó IGAZI NFS a Hot Pursuit 2 volt, annak meg már lassan 20 éve. Bár igaz, a Hot Pursuit rebootot nem próbáltam.
#15
#14: A Run-ról ugyan az a véleményem, hogy egy jó játék. Valahogy az elejétől a végéig játszva ad egy élményt, ami szerintem jóra sikerült. Talán 3 és fél, 4 óra, amíg végigmész rajta, de ez hiába kevés összetettben, egyhelyben meg sok, nagyon jó maga a játék szavatossága. Nekem a The Run egy olyan autós játék, ami emlékezetes maradt, de leginkább az Outrun-hoz tudom hasonlítani abban a módban, amikor nem a háromszöget futod az elágazásokkal, hanem az összes pályát egymás után arcade módban, a ketyegő órával.
#14
#12: Nekem a The Run nagyon tetszett bár mindig is szerettem a sprint versenyeket. Többször is végigjátszottam, nagyon szimpatikus volt a főszereplő és a történet is tetszett. Próbáltad?
#13
#12: R.I.P. Black Box:(
#11
#10: Volt már csapat, csak az EA bedobta a gödörbe a többi tehetséges stúdió mellé.
#10
#9: Hat igen, de Meg mindig jobb ha kijon egy barmilyen nfs, mint hogy ne jojjon semmi. Szerintem az nfs mindig is a full arkad elmenyrol szolt, nulla realizmussal, ez is ugyanaz mint a regiek maskepp csomagolva. Nekem van igenyem ra, es persze jobb lenne egy tiz per tizes minosegu nfs, de azert nem olyan konnyu osszekovacsolni egy olyan csapatot aki Meg is csinalja.
#8
#7: Ja Viszont peldaul a, forzaban nincsenek rendorok ami nekem nagyon hianyzik az autosjatekokbol.
#6
Varos nagyon, forzan kivul az egyetlen open world autos jatek, ugyhogy elso napos vetel.
#3
Ez alatt a kemény 6mp alatt is látszik,hogy mennyire instabil az irányítás pont úgy mint az előző 2 részben is volt.
#2
Újabb gagyi NFS :( Talán ha majd ez is megbukik, az EA likvidálja végre ezt a semmirekellô GHOST-ot.
#1
Ez arany lemez megnevezés a mai világba nem sokat ér.
Úgyis jön egy OneDay Patch 12 GB és az mindent rendbe rak.
Ezeknek az arany lemezeknek egy post apokaliptikus Fallout világba lenne csak haszna.