Interaktív musical lesz a Chorus

  • Írta: fojesz
  • 2019. október 12.
  • Bejelentés
Link másolása
A BioWare veteránjaiból álló Summerfall Studios bemutatta első játékát, amely egy kalandjátékos alapokkal érkező interaktív musical lesz. A Chorusra a Figen gyűjtenek, 600 ezer dollárt kérnek a játékosoktól a készítők.

David Gaider és Liam Esler korábban a BioWare, majd a Beamdog sorait erősítették, nemrég viszont megalapították a saját stúdiójukat, a Summerfall Studiost. Az első játékuk a Chorus, amely meglepő módon nem szerepjáték, hanem egy kalandjátékos alapokkal érkező interaktív musical lesz.

Habár a Chorus napjainkban és a mi világunkban játszódik, a körítés erőteljesen mitológiai ihletésű. A főhősnőnk Grace, akinek be kell bizonyítania, hogy nem ő ölte meg azt a múzsát, akinek a halálát számon kérik rajta az istenek, ez pedig nem lesz éppen egyszerű, a múzsa ugyanis az utolsó leheletével átadta Grace-nek a különleges képességét.

Ez a képesség az, hogy Grace bárkit képes dalolásra bírni, ezzel pedig manipulálni őt és megváltoztatni az események menetét. Így amikor épp nem nyomozunk, interaktív dalbetéteken vehetünk részt: a fejlesztők gyakorlatilag fogták a klasszikus dialógusmechanikát, és megzenésítették azt.

A Chorus azért is különleges darab, mert az audiorészért igazi szupercsapat felel: a zenét Austin Wintory, a Journey mögött is álló úriember komponálja, míg a szinkronrendező Troy Baker, Grace-t pedig Laura Bailey szólaltatja meg.

A fejlesztők 2021 végére ígérik a PC-s játék megjelenését, jelenleg a Figen kalapoznak pénzt a munkálatokhoz. Noha már kaptak támogatást a Film Victoriától, a crowdfunding oldalon további 600 ezer dollárt kérnek, aminek a hír megírásának pillanatában a 17 százaléka jött össze.

A kitűzött célon túl befolyó pénzekből a teljes játékot leszinkronizálnák (egyelőre csak a dalokat és kulcsfontosságú párbeszédeket látják el hanggal is), illetve további dalok és románclehetőségek várnak majd a játékosokra.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...