Bemutatkozott a Postal negyedik része

A Running With Scissors váratlanul bejelentette, majd ki is adta a Postal 4: No Regerts korai hozzáférésű változatát. A folytatás játékmenet szempontjából a nagy sikerű második részhez közelít inkább.

Régen hallottunk már a Postal-sorozat felől, ami persze nem meglepő, elvégre a harmadik rész katasztrofálisan sikerült. Az első rész kapott ugyan egy felújított változatot, ráadásul több mint tíz évvel a megjelenés után a második részt is kiegészítették a fejlesztők, a teljes értékű folytatás leleplezésére máig várnunk kellett.

A Postal 4: No Regerts korai hozzáférésű változata ráadásul már el is érhető a Steamen, a készítők ugyanis szeretnék elkerülni az előző rész fiaskóját, ezért inkább már a fejlesztés korai szakaszában bevonják a játékosokat a munkálatokba. Nem is győzték hangsúlyozni, hogy az Early Access-kiadás még erősen prebéta állapotú, ráadásul csak egy kis szeletét mutatja meg a végleges játéknak, az viszont már most látszódik, hogy játékmenet terén a nagy sikerű második részhez nyúltak vissza a srácok.

A történet szerint Postal Dude (akit Jon St. John szólaltat meg) egy Edensin nevű városkában ragad hűséges társával, Champpel, miután mindenüket ellopták. Innen próbál meg kitörni, méghozzá úgy, hogy öt nap alatt annyi pénzt kell összeharácsolnia, amivel képes lesz újrarúgni az életét. Mindezt persze teheti legálisan és erőszak nélkül, de ugye tudjuk jól, hogy egy Postal-játék épp azért szórakoztató, mert teszünk az ilyesmire jó magasról.

89 komment - szólj hozzá!