Kiszivárogtak az őszi és téli Steam Sale dátumai

  • Írta: szlav
  • 2019. október 20.
  • Akció
Link másolása
Érdemes már most félretenni az uzsipénzt, ugyanis közeleg a Steam halloweeni, őszi és téli nagy leárazása. A szivárgások szerint az árleszállítások október végén indulnak és még január legelején is kifoghatunk egy-két jó dealt.

A jó gyerkőcök már most frissíthetik a wishlistet, a rosszak pedig már előre megfogalmazhatják azokat a kommenteket, amelyekben arról panaszkodnak, hogy bezzeg régen mennyivel jobb akciók voltak a Steam vásárain. Ahogy a Summer Sale esetében, úgy most is eljárt néhány fejlesztő szája, és habár a Valve kifejezetten megkérte őket, hogy tartsák titokban az őszi és téli leárazások dátumát, mégis fittyet hánytak a dologra.

Ez olvasható legalábbis a Steam Database Twitterén, amely szerint több forrás is megszellőztette az alábbi dátumokat. Ha minden igaz, akkor a rövidke Halloween Sale október 28-án indul és november 1-ig tart. Azt követi a november 26-tól december 3-ig tartó Autumn Sale, az évet pedig a Winter Sale zárja, amely december 19-én indul és január 2-ig tart majd. A karácsonyra időzített vásár megegyezik az eddig megszokottal, a halloweeni és az őszi villámakciók azonban idén a megszokottnál kicsit később érkeznek.

2.
2.
Tomie7
Csak engem vagy mást sem igazán érdekel a vásár? Pláne mióta konzolra váltottam pár éve. Valahogy abszolút hidegen hagy :D
1.
1.
Grabowsky30+
Én akkor rossz gyerkőc vagyok, de régebben tényleg jobb akciók voltak.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...