Reklám árulkodik a Diablo IV-ről

  • Írta: fojesz
  • 2019. október 21.
  • Pletyka
Link másolása
Az egyik legnagyobb kérdés az idei BlizzCon kapcsán, hogy vajon előkerül-e a Diablo várva-várt negyedik része. Biztosat persze még nem tudunk, de az talán jó előjel, hogy a sorozat új artbookját már a Diablo IV artworkjeivel (is) hirdetik.

Tavaly kisebb botrány kerekedett ki a mobilos Diablo: Immortal bejelentéséből: a rajongók főleg annak tükrében lehettek csalódottak a 2018-as BlizzCon után, hogy lapértesülések szerint a Blizzard már a Diablo negyedik részén is gőzerővel dolgozik, sőt az eseményre már egy trailert is összeraktak hozzá. (Azt azóta sem tudjuk biztosan, hogy a játék bejelentését végül valóban a BlizzConra szánták-e az irvine-i srácok.)

Akárhogy is, mi nagyobb összegben mernénk rá fogadni, hogy az idei Blizzard-bulin már látunk valamit a Diablo IV-ből, és az talán nem is rossz előjel, hogy a novemberben érkező, The Art of Diablo címen futó artbookot a német GameStar nyomtatott kiadásában úgy hirdették, hogy az "több mint 500 artworkot tartalmaz a Diablóból, a Diablo II-ből, a Diablo III-ból és a Diablo IV-ből". Elképzelhető persze, hogy véletlenül szaladt meg a hirdetést tervező grafikus keze, de mivel egy ilyen kreatív több emberen is átmegy ellenőrzés céljából a publikálásig, ez minimum furcsa lenne.

A hirdetésről egyébként - meglepő módon - a német GameStar online felületén számoltak be először, a reklámot az egyelőre csak előfizetők számára elérhető lapszám 27. oldalán találják meg az olvasók. A Jake Gerli és Robert Brooks által jegyzett könyv a német Amazonon is látható, de ott a leírásban nem ejtenek szót a Diablo IV-ről.

Akárhogy is, a BlizzCon november 1-jén kezdődik, a jövő hétvégén már okosabbak leszünk!

7.
7.
Yonkou
#6: Köszönjük, hogy megosztottad ezt az univerzális igazságot. Nyilván nem fog annak a több millió játékosnak hiányozni a Blizzard akik számára még nyújt valami pluszt bármely játékok a konkurens játékokkal szemben. Nyilván ezért "halott a wow" évek óta, ezért keltett tömeges felháborodást a diablo 4 hiánya az előző blizzconon, mert senkinek nem kellenek a Blizzard játékai. Vidd a hülyeséged máshova ha lehet. Nem kell szeretni se a játékait, se a céget, de azért mindenki nevében ne tegyél ostoba kijelentéseket...
6.
6.
user101
A diablónak és a blizzardnak is az az egyetlen baja, hogy a múltban és a múltból él... Régen volt a diabló és a klónok, mára viszont már csak egy a hack'n'slash rpg a sokaságban. Semmi kiemelkedő játék szinten, csupán olyan, mint a többi. Mára eljutottunk odáig, hogy az se érdekel, ha eltűnik az egész kiadóstul ( számomra rég halott ) akkor se fog fájni, mert nem veszítünk semmit, csak egy óvervacsot, vagy egy hártsztónt... egyikért sem kár, népbutító kommersz pénzverde mindkettő... Ma ennyi a blizzard és nem több... :((( Régen istenek voltak, mára hajléktalan csövessé váltak... :)
5.
5.
DarkLord
Lehet bármilyen, első napos vétel ... Bár már tuti nem bírnám annyit tolni, mint anno az első részt vagy még többet a másodikat és elég sokat a harmadikat. Bár a második résszel játszottam a legtöbbet , nekem az első rész hangulata adta a legjobban és amennyire sokan lehúzták a harmadik részt az szerintem nem méltó hozzá, mert az is nagyon jó sőt , ha belegondol az ember, milyen primitív volt a 2. rész online része, akkor meg miről beszélünk nem? O IST N 6 PUL vagy NG és napokig toltuk az agyatlan Baalrun-okat :D Ehhez képest a 3. rész online része sokkal értelmesebb volt. Igaz én, mindig a Hardcore játék módot toltam így azért jobban élvezhető volt, de sajnos itt a harmadik részben sokat egyszerűsítettek ezen a módon is a kezdethez képest. Nem kívánnám már egyik részt sem online tolni és valószínű a 4. részt már nem is igen fogom online tolni, de a sztorit mindenképp végig pörgetem :) Én várom a bejelentést és 2022-ben talán meg is kapjuk, ahogy a Blizz ismeri az ember :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...