Komoly sikereket ért el a Focus Home Interactive

  • Írta: sirdani
  • 2019. október 25.
  • Biznisz
Link másolása
Mind a GreedFall, mind pedig az A Plague Tale: Innocence remekül kapta el a rajtot, így nem csoda, hogy a kiadó is kiemelkedően jól teljesített az elmúlt félév során, és 80 százalékkal múlta felül az előző évi eredményeit.

A Focus Home Interactive a 2019/2020-as üzleti év első hat hónapjában 79,8 millió euró bevételt könyvelhetett el, ami elsősorban a GreedFall és az A Plague Tale: Innocence iránti komoly érdeklődésnek köszönhető. Mindkét játék eredményei túlszárnyalták a kiadó előzetes elvárásait, ráadásul a szóban forgó időszak elején még a World War Z konzolos átirata is jól teljesített PlayStation 4-en és Xbox One-on.

A GreedFall és az A Plague Tale: Innocence egyébként nem csak a kiadó szerint sikerült jól, a tesztek során mi is meg voltunk elégedve mindkét alkotással. A kiadó egyik fejese, John Bert pedig mindehhez még azt is hozzátette, hogy a remek eredmények tökéletesen szemléltetik a kiadóban rejlő lehetőségeket, és hogy ezek alapján képesek lesznek elérni a 2021/2022-es időszakra kitűzött célokat, melyek már kategóriákkal feljebb, akár a legnagyobb videojátékos kiadók szintjére pozicionálják a vállalatot.

2.
2.
KopyAti
#1: A Plague is nagyon jó, érdemes kipróbálni! ;)
1.
1.
hedzsooo
Helyes! A GreedFallhoz volt szerencsém, az tényleg nagyon jó lett a maga műfajában, nekem tetszett a történet, + a körítése, tálalása is.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...