Cross-gen játék lesz az új Watch Dogs

  • Írta: fojesz
  • 2019. október 31.
  • Bejelentés
Link másolása
Habár a Ubisoft a múlt héten elébe ment a dolgoknak, így a legfrissebb pénzügyi helyzetjelentése semmilyen sokkoló információt nem tartalmazott, azért így is akadtak érdekes részletek.

A Ubisoft múlt héten előre közölte a rossz hírt: a Ghost Recon: Breakpoint és a The Division 2 vártnál rosszabb eredményei miatt úgy döntött, hogy három nagy megjelenését is elhalasztja, így a Watch Dogs Legion, a Rainbow Six Quarantine és a Gods & Monsters sem jelenik már meg a 2020 márciusával záruló üzleti évében.

A kiadó a pénzügyi helyzetjelentése kapcsán pedig azt is megerősítette egy befektetői kérdésre, hogy mindhárom játék, sőt a következő üzleti évben érkező másik két, még be nem jelentett címe is cross-gen anyag lesz, vagyis a PlayStation 4 és az Xbox One mellett a PlayStation 5-ön és a következő Xboxon is tiszteletüket teszik majd.

Yves Guillemot, a Ubisoft vezérigazgatója szerint ezek a játékok már mind kihasználják az új generációs konzolok képességeit és funkcióit, ennek megfelelően a játékosok jobb framerate-re és gyorsabb töltési időkre számíthatnak majd. Hogy ebből persze mi igaz a valóságban, az már más kérdés, csodákra azért valószínűleg nem érdemes számítani, elvégre a cross-gen címek nem feltétlenül arról híresek, hogy megizzasztják az új masinákat.

Az Assassin's Creed és a Rainbow Six húzta a félévet

A múlt heti hírek után talán nem meglepő, hogy a kiadó az üzleti jelentésében inkább az Assassin's Creed: Odyssey-t és a Rainbow Six: Siege-et emelte ki húzócímként. Utóbbi az elmúlt (szeptemberrel záruló) negyedévben rekordot döntött a havi szinten mért aktív játékosszámot illetően, összességében pedig elérte az 50 millió regisztrált játékost.

A kiadó emellett kiemelte, hogy PC-n erős időszakot tudhatott magáénak, amit nem kis mértékben a Uplaynek köszönhet, és miközben hangsúlyozta, mennyire fontosak a korábban megjelent slágercímei a portfóliójában, kitért az ázsiai és a mobilos növekedési lehetőségekre is - mint nagyjából minden konkurens cég manapság.

A kiadó árbevétele 697,5 millió euró volt az üzleti év első felében, ami 9,1 százalékos visszaesést jelent éves szinten, az üzemi eredmény azonban még látványosabban szakadt be: a 90,1 százalékos csökkenés mindössze 9,3 millió eurót jelent. A bevétel oroszlánrészét a digitális értékesítések tették ki, a szegmens forgalma 537,1 millió euró volt.

Keresztplatformos játékot mindenhová!

Októberben a Ubisoft Brawlhalla című játéka megkapta a keresztplatformos játék lehetőségét, Yves Guillemot pedig leszögezte, a céljuk az, hogy idővel az összes PvP-játékukban egymásnak eshessenek a különböző platformok játékosai. A vezérigazgató szerint a munkálatok jelenleg is folynak, de a Brawlhallán kívül egyedül a Just Dance World Dance Floor módja támogatja ezt a funkciót egyelőre.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...