Diablo IV - részletek a sötét tónusú folytatásról

Igaznak bizonyultak a korábbi pletykák, a Diablo IV valóban visszatér a második rész sötét hangulatú, kegyetlen alapjaihoz. Ehhez persze átdolgozott játékmenet dukál - erről tudhattunk meg egyet s mást a Return to Darkness panel során.

Erősen indult a 2019-es BlizzCon nyitóceremóniája, hiszen a nagy bejelentések élén végre hivatalosan is bemutatkozott a Diablo IV. Az elképesztően látványos mozis előzetes és a játékmenetet bemutató trailer minket egyből levett a lábunkról, de számos kérdésünk maradt az ekkor látottak után is. Szerencsére az első bemutatókat egy hosszabb, kifejezetten a Diablo IV-re kihegyezett panel követte, melynek során újabb részletekre derítettek fényt a fejlesztők.

Karakterosztályok

Élesben egyelőre csupán három kasztot láthattunk, de a Blizzard megerősítette, hogy a játék kezdetben öt különböző karakterosztállyal indít majd - ezek valószínűleg a későbbiekben újabb tagokkal bővülhetnek, csakúgy mint a Diablo III esetében. Egyelőre a Barbarian, a Sorceress és a közönségkedvenc Druid mutatta meg magát. Érdemes megemlíteni, hogy a lent látható karakterválasztó képernyő a tábortüzes témájával már önmagában a Diablo II elemeit idézi.

A széria egyik alappilléreként szolgáló Barbarian igazi közelharci monstrum. Hatalmas ugrásokkal és lökéshullámokat keltő csapásokkal szeli fel a harcmezőt. Egyszerre akár négy különböző fegyver is lehet az eszköztárában, melyek között a harc közben, a különféle mozdulatsorok segítségével váltogathat.


A Diablo II-ben megismert, s azóta is mélységesen hiányolt Druid a természet oldalán száll harcba a pokoli erőkkel. A karakterosztály védjegyeként felvehetjük különféle állatok (Werewolf, Werebear) alakját, egy pár farkas pedig mindvégig kísér minket az utunkon (legalábbis az eddig bemutatott build erről árulkodik). Az elementális energiák mestereként villámokat szórhatunk, és szélvihart kelthetünk az ellenfél sorai között.


Egy Diablo-játék sem lehet teljes egy hagyományos varázsló nélkül, ezt a szerepet pedig a Wizard helyett most a Sorceress tölti majd be. Az ő esetében is az elementális erők kombinációja játssza majd a kulcsszerepet, így jégvihart kelthetünk, tűzgolyókat dobálhatunk, de gömbvillánként cikázva is elpusztíthatjuk a pokolfajzatokat.


Egy teljesen nyílt világ

A Diablo IV szakít az előző részek tradícióival, így a hagyományos MMO-játékokhoz hasonlóan egy közös egybefüggő világot járhatunk majd be. A bemutatott öt zóna dinamikusan változó időjárással és váltakozó napszakokkal várja a kalandorokat. A hagyományos helyszínek között akadnak majd PvP-re kihegyezett területek, de találkozhatunk hatalmas bossokkal is, amelyek leterítéséhez sok-sok játékosra lesz szükség - egy négyfős party biztosan gondban lesz velük. Ezt egy jókora sárkánnyal demonstrálták a fejlesztők.

A földalatti katakombák ezzel szemben megtartják a Diablo III-ban sikeresen használt, procedurálisan randomizált felépítést, ezzel garantálva a végtelenségig újrajátszható élményt. Ezek a sötét, jobbára földalatti helyszínek azonban szintén komoly ráncfelvarráson estek át. A játék egy teljesen új engine-t kapott, amely a valósághű megjelenítés mellett remekül támogatja a sötét helyszínek árnyékos kontrasztját is. Búcsút mondhatunk tehát az egyhangú, barnás-szürkés területeknek.


Hátasok

A jókora nyílt terepek megindokolják végre, hogy hőseink ne csupán kocogva tapossák a kilométereket. Hasznos útitársaink lesznek majd a paripák, melyek amellett, hogy jócskán megkönnyítik a közlekedést, a harc közben is segédkezet nyújthatnak. Mindegyik karakter kap ugyanis egy "Dismount Abilityt", azaz egy olyan képességet, amelyet kifejezetten a lóról leszállva használhatunk. A bemutató során a Sorceress és a Barbarian egy csapat ellenfél közé vágtatott, a varázsló repülő jégviharként előtörve lefagyasztotta az előtte álló szörnyeket, a barbár pedig egy óriási ugrással közéjük vetődött a nyeregből, majd szétzúzta őket.


Képességek és felszerelés

A Diablo III szettjeiből (és azok hiányosságaiból) tanulva az endgame-felszerelések terén nagyobb hangsúly kerül a legendás fegyverekre, páncélokra és kiegészítőkre. Már a megjelenéskor több száz ilyen holmit találunk a játékban, melyek különleges effektjei remekül kiegészítik majd a szerepjátékok gyökereihez visszanyúló, hagyományos talentfát.

A dizájncsapat nem csupán a pályák, de a karakterek szettjei és a fegyverek terén is visszatérnek a Diablo és a Diablo II visszafogottabb, de szörnyen démoni gyökereihez. A koncepciórajzokon bemutatott fegyverek, illetve a fent látható páncélzatok remekül illeszkednek Sanctuary reményvesztett világába, így van rá esély, hogy (a játék életciklusának korai fázisában legalábbis) hőseink nem lógnak majd ki nagyon a környezetük esztétikájából.


A teljes előadást itt nézhetitek vissza:


Itt pedig hosszabban belenézhettek a játékmenetbe:

18 komment - szólj hozzá!