Ingyenes a Valkyria Chronicles 4 összes DLC-je

  • Írta: szlav
  • 2019. november 7.
  • Akció
Link másolása
A Sega némileg lekéste a Valkyria Chronicles 4 első szülinapját, most mégis, szimplán jófejségből ingyenessé tette a játék összes kiegészítőjét azok számára, akik megvették az alapjátékot.

Ha eddig mellékvágányra került volna, akkor most érdemes nekivágni a Valkyria Chronicles 4-nek, a Sega ugyanis ingyenessé tette a remekül sikerült SRPG összes DLC-csomagját. Összesen hat különböző extra kiegészítőt vásárolhattunk az alapjáték mellé, melyek között találunk teljes sztorimissziókat és fürdőruhákat is. Kinek mi ugyebár.

Lényeg a lényeg, aki korábban már megvásárolta a játék alapváltozatát (vagy most teszi meg ezt), az gyakorlatilag egyből a Complete Edition upgrade-jét kapja, így egyből az összes extrával indíthatja a körökre osztott stratégiát és hátulnézetes lövöldözős akciót vegyítő szerepjátékot.

A Valkyria Chronicles 4 PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre is megjelent. A róla készült tesztünket itt találjátok.

6.
6.
delphijos
A dlc vásárlása a legtöbb esetben csak egy aktiválás, a “kód” benne van a játékban. Próbáljátok ki, lehet hogy ez történt meg. Bár így ez azért elég zavaró tényleg...
5.
5.
Animejetix
#1: Ps4-en is detto! Lehet hogy csak PC-n ingyenes....
4.
4.
Ooorky
#2: Nekem megvan az alap ;-(
2.
2.
SLi
"The update simply transforms everybody’s copy of the game to the Complete Edition, which included all DLC for free to begin with. It’s live now, so you should be able to play right away."

ebből azt szűröm le hogy elég az alapot megvenned a többit megkapod vele együtt, nem kell a bundle
1.
1.
Ooorky
Nálam Switch-en még mindig 25€-t ír a DLC bundle-ra, az kissé messze van az ingyenestől :-(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...