Íme, Amy Hennig alternatívája a single játékokra

Az Uncharted-széria társalkotója nagy vihart kavart a Venture Beat csapatának adott februári interjújában, melyben azt állította, hogy a sztorialapú játékoknak nincs jövője. Mostanra kezd körvonalazódni, hogy mire is gondolhatott pontosan.

A friss hírek szerint ugyanis Amy átigazolt a Skydance Media csapatához, ahol egy vadonatúj, „a jövő interaktív médiáját formáló” részleg vezetője lesz. A Skydance az utóbbi években főként olyan filmekre és sorozatokra koncentrált, mint a Tom Clancy's Jack Ryan, a Terminator: Dark Fate és az új Top Gun, illetve a videojátékok világába is tettek már némi kitekintést a New Orleansban játszódó The Walking Dead VR spin-off során.

Az új részleg azonban teljesen új vizekre evez, céljuk egyfajta kísérleti streaming platform létrehozása, ahol az interaktív történetmesélés új műfajait próbálják majd felkutatni olyan történetközpontú alkotásokkal, melyek egyszerre célozzák meg a játékos és a játékokkal nem foglalkozó közönséget.

Ez az új fejlemény egyébként tökéletesen összhangban van a korábban említett februári interjúval, ahol Hennig pont azt ecsetelte, hogy az egyjátékos kalandok a jövőben nem kihalnak, hanem drasztikus mértékben átalakulnak. Annyi bizonyos, hogy a karrierje szempontjából ez egy remek hír, hiszen az Uncharted után tett EA-s kitérővel és a visszavont Star Wars-projekttel sem a kiadó, sem Hennig tehetsége, sem pedig a játékosok nem jártak jól.

19 komment - szólj hozzá!