Half-Life: Alyx - megérkezett az első előzetes

  • Írta: szlav
  • 2019. november 21.
  • Videó
Link másolása
A Valve tudja, hogy mivel lehet rábeszélni a játékosokat a VR-headset vásárlására. A várakozásoknak megfelelően megérkezett a Half-Life: Alyx első előzetese egy csokor 4K-s screenshot társaságában.

Elérkezett a várva-várt pillanat, 2007 óta először most láthatunk mozgás közben új Half-Life-játékot. A Valve továbbra sem tanult meg háromig számolni, első ránézésre azonban az Alyx így sem okoz csalódást - már persze ha az embernek van otthon VR-szemüvege. Van egy olyan érzésünk, hogy jövő márciusban ez a csoport jócskán megnő majd, hiszen a lenti képsorok igen csak system-seller szagúak.

A Half-Life: Alyx főszerepében nem túl meglepő módon a második részben megismert Alyx Vance áll majd. Gordon Freeman talpraesett társa azonban már a találkozásuk előtt felvette a harcot a Combine katonáival az édesapja oldalán, így a két számozott rész közti történet során is jut majd idő az akcióra. A PC-s VR-eszközökre szabott játékban szinte minden tárggyal interakcióba léphetünk majd, erre pedig szükségünk is lesz a puzzle-feladatok során. Alyx szabadon használhatja a lőfegyvereket, de a Gravity Gunhoz hasonló antigravitációs kesztyűvel bármilyen repülő tárgy halálos eszközzé válhat.

A VR-os címeknél gyakran fontos kérdés a játékidő. Az IGN interjúja a Valve egyik programozójával elég biztató képet fest, a játékot képviselő Robin Walker ugyanis elárulta, hogy az Alyx nagyjából olyan hosszú lesz, mint amilyen a Half-Life 2 volt. Ez azt jelenti, hogy 13-15 órás játékidőre kell számítanunk, ami egy efféle játék esetében pompásan hangzik.

A Valve Index alig fél éve jelent meg, Gabe Newell csapata mégsem teszi exkluzívvá a játékot. Habár hagyományos monitorokon nem lesz játszható, a Half-Life: Alyx elérhető lesz minden PC-s VR headseten, beleértve a (PC-re kötött) Oculus Questet, a HTC Vive-ot és a Windows Mixed Realityt is. A tökéletes élményt persze az Valve Index ujjmozgást érzékelő rendszere nyújtja majd, a bellevue-i csapat pedig tovább csalogatja a játékosokat az ő szemüvegüket felé, hiszen az Indexet választók ingyen megkapják a játékot.

Érdemes lesz odafigyelnünk a történetre is, ugyanis a Valve bevonta a Firewatchért felelős Campo Santo íróit is a projektbe - úgy tűnik, hogy a korábbi feltételezéseink beigazolódtak, habár az In the Valley of Gods felől nem érkezett újabb hír. Érdemes megemlíteni, hogy a játék szakít az eddigi tradíciókkal, így mostantól egy beszélő főhőst kapunk, Alyx azonban új szinkronhangot kap: Merle Dandridge helyett ezúttal Ozioma Akagha hangját hallhatjuk.


A Half-Life: Alyx 2020 márciusában érkezik a PC-s VR-eszközökre.

74.
74.
Duken
#67: Most meg engem sértegetsz godach? Elmész te a picsába.
72.
72.
delphijos
#65: De kár hogy nem PSVR exkluziv lesz.... úgy fasza játék lenne ( ha nem GOTY ) de így... ;)

Remélem elégedett vagy ;D
70.
70.
godach
#68: Csípi a szemem ez a válasz, mint a hagyma :)
68.
68.
DeKor
Nem lehet, hogy kicsit sok volt a tütüke tegnap délután? Nem csak a hozzászólásaid tartalma volt ijesztően más, mint szokott, de még a stílus és a helyesírás. Ha nincs személyiségzavarod, akkor csak valami tudatmódosító szerre tudok gondolni.
A "hisztizést" jobban elmagyarázni nem tudom, de nem is akarom, tegyük fel, hogy annak szólt a kommentem, aki érti.
67.
67.
godach
#66: Említettem már lentebb, hogy a sokaccountos dukennel amiért elnézést is kérek.
A hisztis hl ellenes rohamot viszont ezután is fenntartom, személytől függetlenül.
66.
66.
DeKor
#65: Már csak az nem világos, hogyan jövök én a képbe? Milyen logika vezetett nálad oda, hogy pont én vagyok az, aki mindennek örül, ha az PlayStationre jelenik meg? Tényleg érdekel, most esetleg kiderülhetne, kivel keversz össze.
65.
65.
godach
#60: Tény, hogy kicsit felkaptam a vizet, de mind tudjuk hogy ha ez most SonyVR-re jönne (ami remélem lesz is) akkor nagyon sok tag most a vergődés mellett örülne. Nekem aztán mind1, egy játékért nem fogok Valve indexet venni mint ahogyan PSVR-t sem vettem még azért az öt játékért, ami érdekel. Ettől még tervben van.
64.
64.
DeKor
#63: Nem annak örülnék, ha ez a VR játék a Half-Life 3 lenne, hanem annak, ha jönne a Half-Life 3. Először. És utána lehetne beszélni bármi másról, ami Half-Life.
Persze megeshetne, hogy a Half-Life 3 egy VR játék lesz. Nem tudom azt mondani, hogy annak tudnék felhőtlenül örülni, mert az meg olyan lenne, hogy ránk erőltetnek egy még kiforratlan és nem elterjedt technológiát. De valószínűleg vennék miatta egy Indexet. Velem lehet beszélni. :)
63.
63.
csongor1996
#49: DeKor! Te komolyan örülnél neki ha ez a HL3, vagy EP3 lenne? Vennél miatta VR szemüveget? Én személy szerint örülök hogy ilyen "kis prequel" csak, mert így nem érzem hogy jaj nekem ezt muszáj játszanom, nehogy lemaradjak a sztoriról. Ha már van VR-od akkor oké, érthető hogy HL3-ra vágysz. Én személy szerint örülök hogy a Valve végre csinál valami értelmes játékot, és egyszer talán lesz is lehetőségem kipróbálni.
61.
61.
abydos
Magyar felirattal itt az interjú, egyértelműen kiderül belőle, hogy miért VR játék: https://www.youtube.com/watch?v=-9K0eJEmMEw&feature=emb_title
Az is leszűrhető, hogy a Half-Life 3 szinte biztos nem lesz billentyűzet és egeres, ha jön, mert az visszabutítás lenne a VR változathoz képest. Szóval lehet várni és gyűjteni szemüvegre.
60.
60.
A Pulyka
#39: "Eredj,vannak évente 2x psre exkluzívok és vegyél azt."

Az meg mindig kettovel tobb evente, mint boxra.

"Holott van csak akik meg ették egy konzolt és nincs csak évente 2 exkluzív rá, azoknak van idejük vergődni."

Most tudtuk meg, hogy mi akik csak ps4-et birtokolnak, mind vergodunk.
Ezt nem egy emberre irod, hanem egy kozossegre. Komolyan paranoias vagy mar, Dekor szoba se hozta a ps4-et :D

59.
59.
Duken
Ennyi! Normális játékokat kell kiadni vr-re és vinni fogják mint a cukrot. Tudom meg fogtok kövezni de egy HF játékkal sem játszottam de ha jól tudom forradalmasította az fps ipart. Na ez meg úgy tünik a vr játékokat fogja. Várós! Azon meg ne vitatkozzatok hogy előzmény vagy folytatás, vagy hogy valaki várja valaki nem! Mindenkinek szíve joga eldönteni és véleményt nyílvánítani. Eddig nagyon minőségi a cucc!
58.
58.
0Hagyma0
Hát szerintem kb ez a játék fogja eldönteni a VR jövőjét, ha átüti a mostani plafont és játékos számot ( és ez bizony azért lehet) akkor kb elindulhat a VR térhódítása, ha nem akkor szerintem semmi nem fogja
57.
57.
DeKor
#56: Az oldal legrosszabb trolljánál is aljasabb vagy már. Szóval te üzengetsz ezzel a PS-es szöveggel, mert téveszméid vannak velem kapcsolatban?
Megkérdezném, hogy miért, de az az általános tapasztalat, hogy csak sunyi módon szurkálódni tudsz, mihelyt valamit normálisan, érvekkel alátámasztva ki kellene fejtened, azonnal megfutamodsz. Mert ahhoz más kevés vagy, a te tudásod itt megáll. Ez is egy stílus, bár mondjuk a női nemiszervvel szokták azonosítani azokat, akik ennyire alattomos módon "kommunikálnak".
Te nyilván nem fogod érteni, amit most mondok, azoknak mondom, akik még olvassák: Nem tudom, ki hol volt 2004-ben, de én például díszdobozos Half-Life 2-t vásároltam. Az 15 éve volt! Úgyhogy már réges-régen nincs szó arról a veterán játékosok körében, hogy adjunk esélyt a Valve-nek, és vegyük meg a játékait, hátha egyszer elkészítik a folytatást. Abból mi már ezerszer megérkeztünk!
56.
56.
godach
#54: Nem egy negyedik rész jön a három lezárása nélkül. Egy előzménytörténet. Ha sikeres lesz, lehet lesz hl3. Ha nem akkor nem. Ha igen, akkor se biztos.
De ha vergődő kiskölyök stílusban már most bolykottálnak valamit, akkor tuti azt hiszik hogy nincs rá igény. Holott van csak akik meg ették egy konzolt és nincs csak évente 2 exkluzív rá, azoknak van idejük vergődni.
55.
55.
godach
#53: Uncharted Lost Legacy-t megvetted?
54.
54.
prodigy1990
#53: Most gondoljunk bele, milyen lett volna, ha például nem fejezik be a Mass Effect trilógiát, hanem helyette jön az Andromeda. Ugyanaz a helyzet. Én nem tudok úgy élvezni egy játéknál sem egy olyan részt, amíg egy megkezdett történet nincs befejezve.
Hiába lesz jó játék az Alyx, folyamatosan az lenne az érzésem, hogy a 3. résszel vagy az Episoda 3-al mi lesz?
Vagy más példákkal élve: mi lett volna, ha az Arkham széria is félúton félbeszakad és kiadnak egy Robin részt? Gears of War, Uncharted széria, Dragon Age és még sorolhatnám...
Hiába adnának ki bármelyik játékból spin-off részt, nem tudnám addig élvezni, míg az alapszéria története nincs lezárva.
53.
53.
DeKor
#52: Oké. Amint korábban kifejtettem, mihelyt megvan a Half-Life 3, lehet beszélni a többiről. Hatalmas örömmel fogok megvenni mindent, ami Half-Life. Ehhez azonban be kell fejezniük az elkezdett történetet.
Ugyanis erős a gyanúm, hogy a Half-Life 3 belengetése csak egy újabb reklámfogás most is, ahogy korábban volt már példa rá nem egyszer. Ne legyen igazam, ennél boldogabbá sosem tenne a tévedésem.
52.
52.
Cuppak
#49 bocs, verge interjúban volt.

Does this mark a full return to the series? Should we expect more?

Yes. It’s probably no surprise that many people at Valve have been wanting to get back to the Half-Life universe for a long time, and this experience has only reinforced that. In the process of creating Half-Life: Alyx, we’ve had to explore new ways to tell stories with these characters and this world, and we’ve discovered a lot of new gameplay experiences that go beyond what we’ve been able to do before. Of course, we’ll have to wait and see how people react to Half-Life: Alyx once it’s out, but we’d love to continue pushing forward.
51.
51.
Formula1fanatic
#45: Azt csinálnak amit akarnak, ebbe neked nincs beleszólásod. Amúgy az egész üzleti világ úgy működik, hogy meglovagolják amit meg lehet, arra mennek amerre pénz van. Minek ezen lázongani? Már megszokhattad volna. Attól, hogy vr és nem közvetlen folytatás még lehet jó, és ha téged nem a pénz(vr +játék megvétele) hanem az elvi agymenésed tart vissza attól, hogy ezzel a címmel játssz, akkor nem tudlak sajnálni.
50.
50.
Cuppak
#49 https://www.ign.com/articles/2019/11/21/half-life-alyx-is-about-the-same-length-as-half-life-2

ajánlom ezt az interjú-t, itt beszélnek arról is (ha jól emlékszek) hogy több Half Life játék fog jönni, szóval szerintem ezek után a HL3 nem kizárt.
49.
49.
DeKor
#48: Felőlem ezt simán csinálhatnák. Ha minden résznél valami nagy ugrást akarnak elérni és előre lendíteni a játékipart, a legnagyobb partnerük lennék benne.
Viszont ez nem magyarázza azt, hogy miért nem fejezik be az eredeti történetet? Az, hogy most egy mellékszálat kapunk a VR mellé, semmi más célt nem szolgál, csak hogy eladhassák a terméket.
48.
48.
Cuppak
#45 ?? Persze hogy a játékosoknak csinálják, viszont a játékipart is előre akarják tolni egyben, nézd meg hogy a Half Life 1, 2 mit tett le az asztalra, rengeteg újítást hozott ami közel minden játékban megtalálható mostmár, a Valve is megmondta, addig nem fognak új Half Life-t csinálni amíg újat nem tudnak mutatni s lám, miután megjelent az első VR, egyből elkezdték fejleszteni az új Half Life-t és még 2 másik játékot, mert végre valami különlegeset tudnak alkotni.
47.
47.
DeKor
#46: Húha, azért vannak itt bajok. Először lehet, hogy tényleg nekem írta, de ettől még egy összefüggéstelen baromság, és ma már másodszor hozza fel valamilyen érthetetlen okból a PS-t, aminek szintén semmi köze a témához. Ennyire szerelmes lenne a PlayStationbe?
Egyébként pedig - ha ezt most nem megjátszod, hanem tényleg nem érted - miattad, miatta, meg persze magam miatt "hisztizek". Nálam nagyobb Half-Life rajongó ugyanis aligha van ezen a fórumon. De ha nem értjük meg, hogy nem szabad lenyelnünk mindent, akkor igenis mindent le fognak nyomni a torkunkon.
Az egyébként nagyon szomorú, hogy az észérveket néhányan hisztizésnek veszik, így nem csoda, hogy a mai generációnak nincs vitakultúrája. Ha mondjuk te is vetted volna a fáradtságot és elgondolkodtál volna akár 2 másodpercre ahelyett, hogy itt éled ki a sérelmeidet a kommentszekcióban, te is másképp látnád a dolgokat.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...