Csúnya bug landolt a Civ VI Switch-verziójában

  • Írta: fojesz
  • 2019. december 2.
  • Hír
Link másolása
Komoly bugot hozott magával a Civilization VI Nintendo Switch-változatának legutóbbi frissítése, amivel épp akkor omlik össze a program, amikor a játékos megnyerhetné a játékot. A fejlesztők már dolgoznak a javításon.

Óvatosan a Civilization VI Nintendo Switch-változatával, legalábbis akkor mindenképpen legyetek résen, ha már telepítettétek a játék legutóbbi frissítését! Úgy tűnik, a tapaszban egy komoly hiba is bennmaradt, amivel a program épp akkor omlik össze, amikor a játékos megnyerné az aktuális menetét.

A crashelés amúgy is bosszantó jelenség, de ha épp akkor ér utol bennünket, amikor egy hosszú játék végén, a győzelem kapujában már elégedetten dőlnénk hátra, akkor egyenesen őrjítő lehet. A beszámolók szerint a hiba a győzelem típusától függetlenül jelentkezik, és mindig akkor, amikor a játékos befejezné a győzelemhez vezető kört.

Egy rajongó szerint a 2K supportja azt mondta neki, hogy már tudnak a dologról, és jelenleg is dolgoznak a javításon. Ideiglenes megoldás létezik az összeomlás elkerülésére, még ha elég körülményes is: első körben a játékosnak ki kell derítenie, hogy melyik civilizáció okozza az összeomlást (ez a játékos körét megelőző frakció), majd a játékállás visszatöltése után háborút kell hirdetni ellene. A készítők szerint ez a legtöbb esetben segíteni fog.

1.
1.
PapaYeti
A pc verzióban pedig mikor feltűnik egy új népcsoport lekapcsolja a hud-ot vagy mit ahol az ikinok vannak és sehova továb... erre nem igen találtam megoldást írtam is nekik annyit válaszoltak, hogy ismerik a problémát ennek 4 hónapja.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...