Huszonöt éves a PlayStation

Napra pontosan huszonöt évvel ezelőtt került boltokba az első generációs PlayStation, és így bemutatkozott maga a PlayStation márka is. A Sonynak egy Guinness-rekordot is hozott az évforduló.

1994. december 3-án került a japán boltok polcaira az első PlayStation, és ezzel kezdetét vette a PlayStation márka pályafutása. Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment vezérigazgatója egy blogposztban emlékezett meg a kerek évfordulóról, és egyúttal egész héten át tartó ünneplést ígért a rajongóknak, amiért a hivatalos PlayStation Blogot és a közösségi oldalaikat kell majd követni.

Ahogy arról Ryan megemlékezik, az első generációs PlayStationből 100 ezer példány talált gazdára már az első napon, és az első olyan konzol volt, amelynek az eladásai átlépték a 100 milliós álomhatárt. Egész pontosan 102,49 millió darabot adtak el a masinából, ezt az eredményt nemrég érte utol a PlayStation 4 - a legnépszerűbb konzol továbbra is a PlayStation 2 a maga 155 millió eladott példányával.

Az évforduló egy Guinness-rekordot is hozott a Sonynak, a PlayStationt hitelesítették ugyanis a legkeresettebb (otthoni) konzolmárkaként. A PlayStation, a PlayStation 2, a PlayStation 3 és a PlayStation 4 eladásai együttesen mára 450,19 millió példánynál járnak.

28 komment - szólj hozzá!