Csak 2020-ban érkezik a Beyond a Steel Sky

  • Írta: sirdani
  • 2019. december 6.
  • Csúszás
Link másolása
A Revolution Software legendás kalandjátékának, az 1994-ben kiadott Beneath a Steel Skynak a továbbgondolását eredetileg 2019-re tervezték, ám úgy fest, hogy a vártnál több idő szükséges a fejlesztők számára a megjelenéshez.

A hivatalos álláspont szerint a megjelenés elhalasztásával a fejlesztők lehetőséget kapnak arra, hogy úgy valósítsák meg a projektet, ahogyan azt eredetileg is elképzelték. Így például olyan részletekkel bővítik a kalandjátékot, mint a Virtual Theatre, és a hackelési folyamat is részletgazdagabbá válik, nem csupán egy kattintás műve lesz az ellenséges rendszerek feltörése. A fennmaradó időben még a képregényrajzoló veterán, Dave Gibbons által megálmodott vizuális stílusból is megpróbálják kihozni a maximumot, szóval úgy néz ki, hogy megéri a plusz várakozás a rajongók számára is.

A Beyond a Steel Sky során visszatér az eredeti főszereplőnk, Robert Foster, akivel ezúttal egy olyan sandbox világba teszünk egy kiruccanást, ahol a társadalmi normákat a mesterséges intelligencia szabályozza, így a játékos bármilyen döntéseket is hoz majd a kaland során, az alapjaiban fogja befolyásolni a játék egész világát. Ráadásul egészen érdekesen hangzik az is, hogy az AI-tech karakterek úgy viselkednek majd, mintha saját akaratuk lenne; lesz külön érdeklődési körük, vágyaik és céljaik, illetve egy-egy fejtörőnek is egyedi módszerekkel ugranak majd neki.

A Beyond a Steel Sky a jelenlegi tervek szerint 2020 első negyedévében lesz elérhető a Steamen és az Apple Arcade kínálatában. Az első játékmeneti képsorok még a nyár során érkeztek meg, ezeket az alábbi cikkünkben nézhetitek vissza.

1.
1.
Gorrister
Nem baj, addig lesz időm újra végigjátszani az első részt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...