TGA 2019: Xbox Series X néven fut majd az új Xbox

  • Írta: fojesz
  • 2019. december 13.
  • Bejelentés
Link másolása
Alighanem a The Game Awards legnagyobb meglepetését szállította a Microsoft, amely leleplezte a következő generációs Xbox végleges elnevezését és dizájnját is. Xbox Series X néven keressük majd az új masinát!

A hardverbemutatók nem igazán voltak jellemzőek a The Game Awardsra eddig, de ezt is el kellett kezdeni valahol: a díjátadó színpadán az Xbox-csapat vezetője, Phil Spencer jelentette be a Project Scarlett végleges elnevezését, és egyúttal lehullott a lepel a konzol dizájnjáról is.

Az új masina Xbox Series X néven kerül majd boltokba jövő karácsonykor - azt hiszem, nem sokan tippeltek volna erre. Furcsa elnevezés ide vagy oda, Spencer a GameSpotnak adott exkluzív interjúban már elismerte, hogy az megadja nekik azt a rugalmasságot, hogy a későbbiekben új modellekkel rukkoljanak elő a márkanév alatt.

Spencer szerint az Xbox Series X az eddigi legerősebb Xbox, a GPU-ja nyolcszor erősebb az Xbox One-énál és kétszer az Xbox One X-énél, míg a CPU megnégyszerezi az elődök teljesítményét. Az ígéretek szerint az új hűtésnek hála a Series X olyan csendes lesz, mint az Xbox One X volt.

Az viszont kétségtelen, hogy ehhez furcsa dizájn dukál; a Series X háza lényegesen vaskosabb, mint az elődöké, de a videó ellenére fektetve is használhatjuk majd. A kontroller is változik valamennyit, de úgy tűnik, a Microsoft nem bolygatta meg a jól bevált dizájnt, mindössze arról van szó, hogy a Sony és a Nintendo után a redmondiak is beadták a derekukat, és külön gombot kaptak a megosztások az irányítón.

Spencer végül a visszafelé kompatibilitásra is kitért: az ígéretek szerint az Xbox Series X mind a négy Xbox-generáció játékait képes lesz futtatni, továbbá az Xbox One perifériáival és előfizetéses szolgáltatásaival is kompatibilis lesz. Úgy tűnik, az Xbox One-osokat sem hagyják hátra: a Halo Infinite-tel kezdődően a first-party játékok cross-gen címek lesznek, a mentéseink és az achievementjeink meg is oszthatók majd a különböző konzolok között.

Az Xbox Series X a 2020-as év karácsonyi szezonjában landol a boltokban.

90.
90.
crytek
Xbox Series X backwards compatibility will support every generation of Xbox

https://www.gamesradar.com/xbox-series-x-backwards-compatibility/
85.
85.
Yami
#73: Azt látjuk, töki, mert még mindig itt vered a nyálad...
80.
80.
#79: Sok fog múlni az első feature játékok készítésénél a programozókon is. Illetve a processzoron is és egyéb megoldásokon is. Hiába a One X 6 TFlops-ra képes grafikai szinten, ha van hozzá egy olyan proci, ami elviekben mindenhogyan jó, csak éppen a 60 FPS-t nem tudja meghajtani egy adott felbontáson. Ilyenkor lehet fecsérelni a plusz grafikai erőt mondjuk részecskékre. De ez mind szituáció függő is lehet egy játékban vagy egy jelenetben. Éppen ezért számolnak már most sokan előre nem látható, de vélhető gyengeségekkel korábbi tapasztalatok alapján.
78.
78.
greenmelon
https://i1.wp.com/metro.co.uk/wp-content/uploads/2019/12/ELo3_rLWkAABNRr-e657.jpg
76.
76.
delphijos
#74: “Ott a Detroit”

Én pl. nem mondom hogy nincs különbség, de őszintén, ki az aki egymás mellett játszik , sőt, még ki is merevít képkockákat ? Akkora különbség meg azért nincs, hogy az ember elképedve nézze, mintha egy másik game lenne...
73.
73.
KRAT0S
#42: Igen a nyálamat!!!
hogy te milyen testnedveket törölgetsz a monitorodról azt tartsd meg magadnak senki nem kíváncsi rá!
59.
59.
delphijos
#58: Nekem ez is jó lenne. Tartok tőle viszont hogy marketing szempontból a “natív 4K-t” az “átlagnak” könnyebb kommunikálni mint az fps-t.
58.
58.
ADMlN
#57: Én személy szerint nem ragaszkodnék a natív 4K-hoz. Szerintem az optimális forgatókönyv az lenne ha dinamikus felbontást használnának, mondjuk 1440p-2160p határértékekkel és hozzá fix 60fps. Úgy gondolom, hogy az eddig ismert adatok alapján ezt nem lenne nehéz hozni szinte minden játéknál.
57.
57.
delphijos
#56: “Azért egy vadi új cucc lesz, ami ~7 évet megfog határozni. Csak sikerül egy kicsit feljebb lépni, ahogy mindig is sikerült. Sztem ez az alap elvárás.”

Én is konzolon játszom, szó sincs “gagyizásról”. De szó sincs “vadiúj” cuccról, már a devkitek is rég a fejlesztőknél vannak, a végleges hw gondolhatod mikor lett kőbe vésve. Feljebb lépni meg konzol fronton bőven feljebb fog, de a mostani gen. sem tudott már “pc gyilkos” lenni. ( sőt ). A 4k/60+ meg nem átlag pc szint ma sem. Ha a NATIV 4K MINDEN CÍMMEL 30-al megy, az is már szintlépés. Ha lesz egy-kettő ennél jobban futó cím, az jó. De általánosan ezt várni, szerintem erős. Főleg 500-600-ért. De meglátjuk. Csak én kétlem.
56.
56.
Stranger
#54: "még PC-n se általános"
Egy mostani PC-n. Nem engem kérdeztél, de azért itt a nagy konzol legagyizások közepette tényleg el van felejtve, hogy egy konzolból többet kilehet hozni. Azért egy vadi új cucc lesz, ami ~7 évet megfog határozni. Csak sikerül egy kicsit feljebb lépni, ahogy mindig is sikerült. Sztem ez az alap elvárás.

#52
Én prohardveren olvastam, hogy nem GPU-s adat hanem a proci+videokártyát összeködösítették.

#53
Ja, pont ez a lényeg... hogy még jobban is hangozzon. Mondjuk most is csak úgy odaírták a 4k-t, mintha tényleg meglenne. Magukat szopatták meg, mert ha lesz natív 4k nextgennél, nincs mivel jelezniük.
53.
53.
delphijos
#51: ‘Azt majd kitalálják hogy ez a "8k+"’

A plusz az inkább többet szokott jelenteni. Inkább “8k Ready“ :)
51.
51.
Stranger
#48: Ez a konzolos tflops egy összesített érték. Összemosták a processzor és videokártya értékét. Mindig megfogják próbálni a lehető legnagyobb számokat bedobni. Ahogy már a 8k-t is bedobták mint buzzword és 100+FPS-ről is beszéltek. Az, hogy végülis ez nem lesz meg, már senkit nem fog érdekelni.

#47
Azért a 4k-60FPS csak meglesz. Bár bejött a checkerboardos 4k hazugság, szóval lehet nem erőltetik meg magukat. Az FPS-t majd ugyan úgy felskálázzák egy besaccolt képkockával. Lehet 8k is lesz, mondjuk 4k-s tartalom 8k-ra felnagyítva egy élesítő filterrel. Azt majd kitalálják hogy ez a "8k+". Ha bejön én mondtam először. :P
46.
46.
delphijos
#38: Én elég sokat használom az X-et 4K BR film nézésre is, szóval viszonylag sokat “megy”. Nálam állítva most nem férne el, szóval sose próbáltam, és nem is néztem utána hogy a jelenlegi gépek hogy bírják, biztos igazad van. A fat ps3-al és a ps2-vel voltak rossz tapasztalataim ilyen téren. Bár az valóban régen volt. És ezt végül is elsődlegesen íilyen használatra tervezik....
45.
45.
Én PlayStation-rajongó vagyok (ettől függetlenül van egy X1X-em is, és játszom is vele), de ez a konzol szerintem úgy, ahogy van, gyönyörű!

Letisztult, elegáns, egyszerű, de mégis különleges, szerintem eddig ez a legszebb konzol ever!

Persze ez nem jelenti azt, hogy szaladok is majd megvenni, hisz tartok tőle, hogy a lényeg, a játékok továbbra is hiányozni fognak, de külsőre egészen biztos, hogy jelesre vizsgázott a masina!

44.
44.
Yami
#43: Én ezért tartok mindig egy flakon Ajax-ot a gép mellett. Gyorsabban lejön a cucc.
43.
43.
A Pulyka
#42: Akarcsak nalad a micro eseten :D
42.
42.
Yami
#29: Nyugi, sony-pony, a te véleményed úgysem számít. Mindenki tudja, hogy ha ezen a dobozon egy PS logó lenne, akkor még mindig a testnedveidet törölgetnéd a monitorról.
41.
41.
Marcus88
Akkor nagyjából erre lehet számítani erő terén:

Ami még biztos, hogy újgenerációs SSD-ket használ majd (ezek már értelemszerűen NVMe modellek lesznek).

GPU nyolcszor lesz gyorsabb az Xbox One-nál és duplája az Xbox One X képességeinek, a CPU teljesítménye pedig négyszerese a mostani generációban használtaknak.

az I/O sebességet 40-szeresére emelik, amit többek között GDDR6 memóriák alkalmazása tesz lehetővé.

A fentiek nagyjából alátámasztják a korábbi iparági értesüléseket, melyek szerint egy 12 teraflops számítási teljesítményű gépről van szó, amelyben nyolcmagos processzor dolgozik majd, várhatóan 3,5GHz órajelen, a játékoknak fenntartott RAM mennyisége 13GB, és a konzol támogatja a ray-tracing technológiát.
40.
40.
Őrnagy
Emlékszem, amikor ps2-ről xbox 360-ra váltottam. Meglátta a csajom a boxot: -Hú, ezzel majd én is játszani akarok!
-Miért? Gondolod, mert jól néz ki, jók rá a játékok is?
És igen, sokan így gondolják.
38.
38.
ADMlN
#28: Se a PS4-nek, se a PS4 Pro-nak, se a Xbox One S-nek, se az Xbox One X-nek nincsenek problémái az állított meghajtóval, ennek miért lenne?
37.
37.
Nem kell aggódni a dizájnon. Phil-nek tuti bejön és otthon teljesen jól el tudja helyezni a padlón, vagy a TV mellett. Mert Phil okos is meg ügyes is. Legyetek olyanok, mint Phil!
36.
36.
Neo1989
#35: A funkció a lényeg (meg a játékok) nem a kinézet.
35.
35.
PS4jacksony
Úgy néz ki mint egy postaláda :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...