Új játékba vágnak a Rainbow Six: Siege fő fejlesztői

  • Írta: szlav
  • 2019. december 19.
  • Hír
Link másolása
Jókora átszervezések zajlanak a Rainbow Six: Siege színfalai mögött. Xavier Marquis, Alexandre Remy és a Siege központi csapata egy új projektbe kezd a Ubisoft berkein belül, de a nagysikerű shootert jó kezekben hagyják.

A Rainbow Six: Siege kreatív fejét, Xavier Marquist és Alexandre Remy brand direktort a játék első számú arcaiként ismerhették a rajongók. A két veterán fejlesztő azonban most más vizekre evez: néhány kollégát felkarolva egy új, egyelőre ismeretlen projektbe vágnak.

Ha más játékról lenne szó, akkor akár keresztet is vethetnénk, hiszen ritkán jó előjel az, ha kereket old a fejlesztőbrigád magja, a montreali csapat viszont már korábban is kijelentette: hosszú és fényes jövő áll még a Rainbow Six: Siege előtt.

Ez a jövő azonban már új vezetőség alatt fog megvalósulni, Marquis pedig mindenkit biztosított arról, hogy kompetens, jól felkészült csapatra hagyják a játékot, az eddigi kreatív vezetőség jelenléte pedig már nem szükségszerű, hiszen a Siege rendkívül erős lábakon áll.

A fejlesztés tehát nem áll meg, a csapat prioritásai viszont némileg megváltoznak. Az elsődleges cél mostantól az lesz, hogy olyan újdonságokat szállítsanak, amelyeket minden játékos élvezhet. Ezekről az inkluzív tartalmakról február 14-én mesélnek részletesebben a 6 Invitational színpadán.

3.
3.
JohnSpartan
Alá kell írnom hogy ehez a játékhoz nem nehéz negatív kommentet írni, főleg hogy még csak most kezdenek neki valami más projektnek... abból is mikor lesz kidobható játék és ahogy a R6 is volt az elején közel sem azt kaptuk mint amit igértek. Nah meg 4 év alatt sem tudták rendbe rakni azt a hulladék R6-ot. Gliccsek, bugok, fegyverek egyfolytában basztatása a sok rinyagépek miatt, egyre szarabb karakterek mert màr nem tudnak mit kitalálni(és ezek akarnak több mint 100 karaktert beletuszkolni) nah meg hogy a szerverük a béka segge alatt van még mindig!!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...