Kihátrált a Doctor Strange 2 rendezője

  • Írta: szlav
  • 2020. január 10.
  • Cooltúra
Link másolása
Az eredeti tervek szerint az első epizódért is felelős Scott Derrickson rendezte volna a Doctor Strange in the Multiverse of Madnesst, a direktor víziója azonban nem egyezett meg a stúdió elképzeléseivel.

A Variety sem tudta megtudakolni pontosan, hogy mik voltak Scott Derrickson víziói a Doctor Strange in the Multiverse of Madness kapcsán, de annyi biztos, hogy a rendező és a Marvel Studios végül nem jutott közös evezőre. Úgy tűnik, hogy nincs nagy harag Derrickson és a stúdió között, hiszen az úriember vezető producerként továbbra is részt vesz a munkálatokban, legkésőbb májusra azonban új rendezőre lesz szükség, a menetrend szerint ugyanis ekkor kezdődik meg a 2021 májusára datált mozifilm forgatása.

Reménykedjünk benne, hogy a Marvel megtalálja azt a rendezőt, aki méltó utódja lehet majd Derricksonnak! A 2016-ban megjelent Doctor Strange hamar sikeressé vált a nézők és a kritikusok köreiben egyaránt, ez pedig meglátszik azon a 677 millió dolláros összegen is, amit a film világszerte bekaszált. A folytatás az MCU negyedik fázisának egyik legfőbb zászlóshajója lesz, így valószínűleg a stúdió sem örülne, ha a film alulteljesítene.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...