Monster Hunter World - párnaszörnyek és mankók

  • Írta: sirdani
  • 2020. január 20.
  • Videó
Link másolása
Furcsa fejlesztői videó látott napvilágot a Monster Hunter Worldről, amivel a motion capture kulisszái mögé pillanthatunk be. Időközben pedig még az Iceborne 2020-as menetrendjére is vethetünk egy pillantást.

A Monster Hunter World karakterei mellett bizonyos szörnyeket is motion capture segítségével keltettek életre a képernyőkön a Capcom munkatársai, melynek folyamatába most ismét betekinthetünk. A friss videóban Rajang került a fókuszba. Rajang alapból egy majomszerű lény, így az emberi mozgás lemodellezésével viszonylag egyszerűen képesek élethű jeleneteket kreálni az alkotók. Ami viszont problematikus, bár utólag visszanézve meglehetősen mókás, az Rajan párviadala más szörnyekkel, így többek között a párnákkal és irodai székekkel lemodellezett Kirinnel.

A videó mellett pedig érdemes megnézni a frissen érkezett 2020-as terveket, melyekből kiderül, hogy az idei évben mivel készülnek a rajongók számára a fejlesztők. Eszerint áprilisban fog végre összekapcsolódni a konzolos és PC-s verzió. Addig viszont kapunk még egy vulkáni régiót, ahol megküzdhetünk a már említett Rajanggal, és Safi’jiiva után kutatva még a végeláthatatlan tundrákat is bejárhatjuk.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...