Asztali RPG-t készítenek az Altered Carbon alapján

  • Írta: sirdani
  • 2020. február 4.
  • Érdekesség
Link másolása
És ráadásul úgy néz ki, hogy igencsak nagy siker lesz, legalábbis a Kickstarter-kampányban alig két óra alatt el is érték a fejlesztéshez szükséges összeget. A játékon egyébként igazi veteránok dolgoznak majd.

A Hunters Entertainment legújabb dobása az Altered Carbon cyberpunk világába repíti majd el a játékosokat.

A Richard K. Morgan által megálmodott jövő legérdekesebb része, hogy az emberek képesek a tudatot és a testet elkülöníteni; amíg épen tartják a tudat számára helyet adó tokot, addig az emberek szabadon cserélgethetik a buroknak hívott testeket. Ehhez persze sok pénzre van szükség, így többnyire a gazdagok kiváltsága csupán az örök élet, akik óriás felhőkarcolóikban élnek, elzártan a pórnéptől, amolyan félistenként.

A szerepjátékot a tervek szerint júliustól kapják kézbe a kickstarteres támogatók. Persze nem kell addig sem kibírnunk Altered Carbon nélkül, a sorozat második évada ugyanis még a hónap során elrajtol.

4.
4.
BrockSamson
Olvasgatom a Quick Startot; vannak benne jo otletek, de kisse tulbonyolitottnak tunik. Legalabb 3 dobas mechanikat es celszamot hasznal, ami jopofa, de nagyon lelassitja a jatekot. Egy probat majd lehet teszek vele.
1.
1.
TDavid22
Ez inkább egy szerepjáték mint társas játék...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...