HWSW: Samsung Galaxy Fold teszt

  • Írta: fojesz
  • 2020. február 7.
  • Hardver
Link másolása
A hajtogatható pionír egészen egyedi élményt nyújt, arról azonban korai lenne beszélni, hogy megéri az árát. Nagytestvérünk, a HWSW alapos elemzésnek vetette alá a Samsung Galaxy Foldot.

Viszontagságos utat járt be a Samsung hajtogatható csúcstelefonja a - valós - piaci rajtig. A készülék az első tesztek során gyorsan csődöt mondott, a vállalatnak pedig hónapokba telt, mire elő tudott állni a javított verzióval.

Bár ez utóbbi sem mondható strapatelefonnak, az első bekapcsoláskor megjelenő üzenet is figyelmeztet, hogy a készülékre kiemelten vigyázni kell, a cég azért itt már kigyomlálta a korai problémákat és a kijelző részét képező, a tavalyi első tesztelők által eltávolított fóliaréteg széleit is műanyag védőperemek alá rejtette.

Persze miután az első, széles körben elérhető hajtogatható modellről van szó, nem jönnek meglepetésként a gyermekbetegségek, az új termékkategóriák bevezetésének ez kvázi természetes velejárója - a Samsung pedig felvállalta az új út kitaposását.

Ez még csak a bevezető, a teljes cikkért irány a HWSW!

12.
12.
Heldengeist
#11: A nagyobb akku a környezetemben lévők alapján nem feltétlenül jelent tényleges előnyt. Nekem Nokia 7+ van az egyik kollégámnak Doogee S90 kb másfélszer nagyobb kapacitású akkuval, ehhez képest alig bírja tovább úgy, hogy én intenzívebben használom.
11.
11.
manderel
#10: Nézz rá a Motorola One Action-re. Tavaly nyáron jött ki, így már nincs rossz áron, 63.000 körül megkapod.
Részt vesz a Google Android One programjában is, így tiszta droid fut rajta, és frissítéseket is fog még kapni egy darabig. Az android 10 már kijött rá. A Redmire is, de az nem One programos, a Xiaomi módosított felülete, MIUI fut rajta.
A Motorolából ezért a pénzért már 128GB verziót kapsz.
A Moto akkuja viszont számottevően kisebb, a Xiaomiba szép nagy került, és a Xiaomi valószínűleg kamerában is jobb.

Szóval szerintem vagy Xiaomi Redmi Note 8 Pro, vagy Motorola One Action.
Ha ennyi pénzért kéne most új telefont választanom, én ebből a kettőből választanék. Nézd meg mindkettőt, esetleg valami összehasonlító oldalon is.
Az Umidigit meg felejtsd el szerintem.
10.
10.
Ooorky
Kezd kiöregedni a mostani telóm és egy android 10-es kellene helyette PS Now miatt + CoD, South Park stb. fusson röccenés nélkül.
70k-nál nem szívesen adnék többet érte (azt is mintha a fogamat húznák).
Amit én találtam ennyiért az Redmi Note 8 Pro vagy Umidigi F2. Utóbbi olcsóbb, de eléggé ismeretlen márka. Vmi ötlet?
9.
9.
SLi
#2: remélem soha, a fórumot is az nyírta ki
8.
8.
delphijos
#7: Lehet hogy ez a konkrét próbálkozás nem válik be, de szerintem lenne igény olyan telóra ami alapban nem egy tepsi, de ha kell, lehet nagy is....
7.
7.
GAMEROD
Erőltetett kategória, nem hinném hogy fognak tovább vele foglalkozni ebben a formában.
6.
6.
#5: Na, ez pl egy értelmes hozzáállás a kérdéshez. Minden esetre én még a saját használatom mellett nem látok előnyt egy ilyen nyitható telefonnál.
5.
5.
delphijos
#3: De hát az ilyesmi nem is a “nagyközönségnek” szól. Ez teszt, és egy kis pénz visszajön az R&D-re. Mindig azt mondom hogy egy új dologgal nem lehet úgy kijönni hogy a “semmiből” egyből a tökéletes megoldás jön....
2.
2.
Mikor kapja meg a Gamekapocs a HWSW-féle úgy dizájnt és engine-t? Úgy értem hány másodperc múlva?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...