Megjelent a Wolcen: Lords of Mayhem

A Diablo III ihlette Wolcen: Lords of Mayhem négy év után végre túllépett a korai hozzáférésen – már megvásárolható a Steamen. A játék kiterjedt fejlődési rendszert, taktikus harcot és gyönyörű látványt ígér.
  • Írta: gorien

Kommentek

#9
#8: Ezt teljesen meg tudom érteni, és mint mondtam, jó lenne ez gamepad-del is teljesen. Persze mindkét megoldásnak megvannak az előnyei.
#8
#7: Akkor majd meglátom. Gyülöltem pc-n a Diablo 3mat, aztán PS4en platináztam annyira más játék lett kontrollerrel.
#7
#6: Egyelőre nincsen, pedig én is azzal akartam volna játszani. A menüben lassan megy a kurzor a gamepad-del, de nem irányítható még a játék vele. Amúgy 100% biztosra veszem a konzolos megjelenést és a játék simján játszható lenne kontrollerrel, mivel menet közben 4, az endgame-ben meg 5 képességünk van kint egyszerre és simán jól lehetne rányítani, nem lenne kevés gomb. Én PC-s fejjel is azt mondom, hogy kívánja a játék a gamepad-et és mivel ez a játék fejlődik simán tovább a megjelenés után is tovább, biztos vagyok benne, hogy lesz támogatás idővel PC-n is, konzol megjelenés után pedig nyilván. Ha akarjuk, most vehetjük úgy, hogy a PC megjelenés a bétateszt a konzolokhoz. Viszont a játékban beviteli eszköztől függetlenül lehetséges lenne egy multiplatform coop.
#6
#3: Kontroller támogatást nem ír a steam oldal, nincs is?
#5
#4: Ahhoz hogy megszorongassa nagyon jónak kell lennie, a diablonak pedig nagyon rossznak. Egyébként a d4-hez még csak 3 karakter jelentettek be, még 2 jön hozzá, tehát nem kell azt még annyira leírni. De amúgy én is drukkolok a wolcennek hogy jó legyen.
#4
Nah király, szerintem ez a legjobb alkalom megszorongatni a Diablot, az Immortal bejelentése meg a távoli jövőben érkező Diablo 4 között (amiben u.azok a karakterek lesznek, amiket már láttunk, great choices + risk taking blizzard, well done.) Drukkolok, h sikerüljön bárkinek, aki megpróbálja!
#3
Én nyomom és nagyon régen szórakoztam ilyen jól ARPG-vel. Csak ugye lauch féle shitshow van éppen, mert megjelenés előtt 10 ezer kickstarter példány elment, de a legtöbb egyszerre online játékos 1930 darab volt ever. Erre felkészültek, de megjelenés estéjén már 62 ezer, tegnap estére meg már 96 ezer ember tolta, amire ez a szerver is összeomlott. Ma este 6-ig tehát nincs szerver és utána egy fokkal felkészültebben tudják várni a játékosokat. Bár szerintem már most jól teszik, ha legalább 300 ezer emberes lehetőséget csinálnak szerver téren, különben borulni fog este, vagy holnap is az online.

Érdekesség, hogy a játékot lehet offline is játszani bármikor, akár most is, hogy nincs szerver. Annyit kell tudni, hogy offline engedélyezett a modolás, biztos lehetséges a cheat meg minden, online meg ugye nem és ezért az offline karakter nem mehet online és vica-versa. De aki nem akar soha online, vagy coopban menni, az offline ugyan úgy végigjátszhatja a játékot szerverek nélkül is.
#2
Ez egész vagány így első ránézésre.
#1
Hát ez nálam eléggé insta buy lesz a jövő hónapban.. Jelenleg túl sok a megkezdett játékom! :D ..Mondjuk a Metro Exodus 2. DLC-jét már le is tudtam, király hangulata volt annak is, ahogyan az 1. DLC-nek, + az alapjátéknak is! :)